Hozamcsökkenés az olasz és magyar aukciókon

Vágólapra másolva!
Hozamcsökkenés mellett adott túl az értékesítésre szánt papírokon az olasz és a magyar adósságkezelő is a mai tenderen. Az olasz kincstár hároméves államkötvényeket, az ÁKK pedig 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket adott el, mindkét esetben jelentős hozamcsökkenés mellett.
Vágólapra másolva!

Jót tett a hozamoknak a német bírósági döntés

Kis híján két éves minimumára esett az olasz hároméves aukciós hozam, a legutóbbi július 13-i 4,65 százalékhoz képest meredeken esett, egészen 2,75 százalékig apadt az aukciós átlaghozam. Ez 2010 októbere óta a legalacsonyabb hozamot jelenti. A tenderen mintegy 4 milliárd euró értékben adtak el államkötvényeket, 1,49-szeres lefedettség mellett.

A mai tender alapján jogosan következtethetünk arra, hogy újraélénkülhet a periféria gazdaságok kötvénypiaca illetve az is látható, hogy a tegnapi német alkotmánybírósági döntést is kezdik beárazni a másodlagos kötvénypiacon. Olaszországban ez volt az első aukció az ECB korlátlan jegybanki beavatkozási programjának (Outright Monetary Transactions) bejelentése óta.

Hozamesés a magyar tenderen is

11 hónapos minimumára esett a 12 hónapos diszkontkincstárjegyek aukciós hozama a mai tenderen. A tervezett kibocsátási mennyiség 45 milliárd forint volt, végül 55 milliárd forint értékben adott el 6,7 százalékos átlaghozam mellett kincstárjegyeket az ÁKK.

A kialakult átlaghozam szerint a piac további vágást vetít előre az alapkamat tekintetében. A Bloomberg elemzői a jegybanki alapkamat év végéig biztosan kitartó csökkenésére voksolnak.