Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) minden nemzetközi és barátságos mérkőzésre is kiterjesztette Antonio Conténak, a Juventus vezetőedzőjének tízhónapos eltiltását, így a szakember kedden a Chelsea elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen sem irányíthatja csapatát.

Az olasz szövetség azért büntette meg a 43 éves trénert, mert a vád szerint 2011 májusában, még a Siena trénereként tudott a Novara és az Albinoleffe elleni két másodosztályú mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, és ezzel szabályszegést követett el.

Conte irányításával az előző idényben veretlenül lett bajnok a Juventus, amelynek két játékosa, Leonardo Bonucci és Simone Pepe is gyanúba keveredett. Korábban Bonucci a Bari, míg Pepe az Udinese futballistájaként játszott a két csapat 3-3-as döntetlennel végződött találkozóján, és felmerült a gyanú, hogy befolyásolták a végeredményt, de őket végül felmentették.

Contét ebben a szezonban Massimo Carrera technikai igazgató helyettesíti a Juventus kispadján.