Hatodik évadját is megkapja a botrányos Kaliforgia

Vágólapra másolva!
A Showtime csatorna bejelentette, januárban több új vendégszereplővel érkezik a Kaliforgia hatodik évadja: a Lost két színésze és Marilyn Manson is megjelenik.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban január 13-án indul a Kaliforgia hatodik szezonja, melyben a David Duchovny által alakított író, Hank Moody tovább egyensúlyoz lánya és volt felesége, illetve számtalan nője között. A sorozat elején a főszereplő egy apácával szexelt a templomban, majd rövidre rá a produkciót be is perelték - ezzel meg is volt a kellő hírverés.

Forrás: JASON MERRITT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Az új évadban Moody sikerkönyvéből rockoperát készítenek, ami számos új karakter bevonására ad lehetőséget. A provokatív zenész, Marilyn Manson egy kisebb vendégszerepben jelenik meg, de a Lost-ból is látható lesz két színész: az ott Shannont alakító Maggie Grace itt kilenc epizódban játszik egy Faith nevű rajongót, az ő régi ismerőseként pedig Hurley egykori megformálója, Jorge Garcia is feltűnik.

A Kaliforgia mellett a Showtime több sorozata is folytatódik januárban: az itthon a Viasat által bemutatott Shameless - Szégyentelenek a harmadik szezonnal tér vissza, és a Kristen Bell (a Veronica Mars címszereplője) nevével fémjelzett House of Lies is megkapta a második évadot.