Gyönyörű fiatalok újhullámos pólókban

Tom Tom Club: Downtown Rockers
Vágólapra másolva!
A Tom Tom Club visszatérő klipjében a mai és a hetvenes évekbeli New York találkozik egymással.
Vágólapra másolva!

A Tom Tom Clubot 1981-ben alapította Tina Weymouth és Chris Frantz, az akkor még bőven működő Talking Heads ritmusszekciója, házaspár. Egy hatalmas (Genius Of Love) és egy nagy (Wordy Rappinghood) slágert hagytak az utókorra, de a kor iránt kicsit is érdeklődők azért bőven az újhullám jelentős együtteseként tartják számon a zenekart. Utolsó lemezüket 2000-ben adták ki, most pedig 12 év után a Downtown Rockers című ep-vel térnek vissza. Ennek lehengerlően feszes és kedvesen fülbemászó címadó számához Jim Swaffield forgatott klipet, aki leginkább R. Kelly Trapped In The Closet sorozatának társrendezőjeként ismert. A fekete-fehér klipben a legkevésbé a mai Tom Tom Clubról készült felvételek az érdekesek. Ezek mellé bevillannak korabeli felvételek a dalszövegben említett, New York-i punk és újhullámos zenekarokról a Blank Generation című 1976-os dokumentumfilmből; valamint mai "gyönyörű brooklyni fiatalokról" (Chris Frantz szavai), amint éppen pont ugyanezen zenekarok pólóit hordják - merthogy a nosztalgiával megidézett korszak ma is él és hat, ez az üzenet. Valamint feltűnik a mai Debbie Harry (Blondie) és Richard Hell is.