Vágólapra másolva!
45 milliárd forintnyi diszkontkincstárjegyet adott el a mai aukción az ÁKK. A kereslet nem volt túlzottan erős, de a múlt heti kibocsátáshoz képest csökkentek a hozamok.
Vágólapra másolva!

1,68-szoros lefedettség mellett adott el 45 milliárd forintnyi diszkontkincstárjegyet a mai aukcióján az ÁKK. A beérkezett 75 milliárd forintos mennyiségből 45 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el a kibocsátó.

A múlt heti 6,69 százalékos aukcióshozam után ma 6,63 százalékra esett a hozam, míg a minimum 6,58 százalék, a maximálisan elfogadott hozam 6,65 százalék volt.

Az MNB kamatdöntő ülést tart ma, emiatt pedig elképzelhető, hogy a befektetők egy része kivár, hiszen a legutóbbi két kibocsátás jelentős túljegyzés mellett zajlott. Akkor az ÁKK megemelte mindkét esetben az aukciós mennyiséget 10 milliárd forinttal.