Vágólapra másolva!
Az első percben lecserélte lépni is alig tudó, mégis kezdőbe jelölt kapusát a norvég Valerenga labdarúgócsapata, hogy a csereként pályára lépő Gudmund Taksal Kongshavn másnap szerepelhessen a második csapat harmadosztályú bajnokiján.

Hogy a harmadosztályban szereplő tartalékcsapatát megmentse, sportszerűtlennek tűnő, mégis jogilag tiszta lépésre szánta el magát a norvég Valerenga labdarúgócsapata.

A helyi szabályok értelmében egy játékos csak akkor szerepelhet a nagycsapatban, illetve a tartalékok között is egy fordulón belül, ha előbbiben csupán csereként lép pályára.

Miután a Valerenga II jelenleg kieső helyen áll, és kedden fontos mérkőzés vár rá a Gjövik otthonában, a klubvezetés úgy döntött, Gudmund Taksal Kongshavn kapust átpasszolja a tartalékoknak.

Kongshavnra azonban az élvonalbeli együttesnek is szükség lett volna, ezért a klubvezetés cseles lépésre szánta el magát.

A hétfői, Hönefoss elleni bajnokin a bokasérülése miatt lépni is alig tudó kanadai válogatott Lars Hirschfeld állt a hazaiak kapujába, ám a kezdő sípszó után máris jelezték, csere következik. Így az első játékmegszakítás alkalmával Hirschfeld lebicegett, Kongshavn csereként lépett pályára, azaz máris elhárult az akadály, hogy másnap ismét szerepelhessen.

A Valerenga 3-2-re győzött, és megerősítette helyét a középmezőnyben.

"Nem hiszem, hogy ez egyezne a fair play szellemével, de kétségtelenül szabályos" - nyilatkozta a Gjövik első embere, Terje Sagenes a norvég NRK rádiónak. "Sajnálatos, hogy ez történt, de a Valerenga semmi illegálist nem tett."

A norvég szövetség főtitkára, Kjetil Siem megerősítette, a Valerenga csak kihasznált egy kiskaput, ami nem törvénybe ütköző, noha eléggé sportszerűtlen.