Vágólapra másolva!
Még mindig csak 24 éves Kerlon, akit a brazil futball egyik csodagyerekének tartottak, jelenleg azonban csak a japán harmadosztályban játszik. Már a számára hírnevet hozó fókacsel sem igazán megy neki.

Kerlon 2005-ben robbant be, amikor az U17-es Copa Américán aranyéremre vezette a brazil csapatot, és megválasztották a torna legjobb játékosának is megválasztották, és nyolc góljával ő lett a gólkirály is.

Kerlon fénykorában...

http://www.youtube.com/v/LYlqql38XkY?version=3&hl=hu_HU&rel=0


Kerlon már 17 évesen bemutatkozott a Cruzeiro felnőttcsapatában, és a világ onnan ismerte meg a nevét, hogy egy különleges trükköt vetett be a pályán: futás közben felvette a labdát a fejére, és fókákat idézve dekázott, miközben igyekezett kikerülni a védőket. A csel a közönség számára nagyon látványos volt, a védők azonban nem igazán értékelték, az Atlético Mineiro játékosa, Coelho például négyhónapos eltiltást kapott, amikor annyira bedühödött a trükközés láttán, hogy letarolta Kerlont.


Az ifjú támadó 2008-ban került Európába, Chievo Verona vette meg, azonban nyílt titok volt, hogy gyakorlatilag az Internazionale áll a transzfer mögött, amely így játszotta ki, hogy már betelt az EU-n kívülről igazolható focistákra vonatkozó kvótája.

Kerlon fél évvel később valóban az Interé lett, de a milánóiaknál egyetlen mérkőzésen sem szerepelt állandó térdsérülései miatt. Később az Ajaxhoz került kölcsönbe, majd szerecsét próbált hazájában is, míg végül a japánn harmadosztályban szereplő Fudzsieda játékosa lett. Hogy a régi formájától nagyon messze került az egykori csodagyerek, azt az alábbi videó igazolja, amelyben a fókacsellel próbálkozik, de az lesz a vége, hogy a földön köt ki, miközben az ellenfél elvette tőle a labdát.

és most:

http://www.youtube.com/v/T4U3WcPvKkM?version=3&hl=hu_HU&rel=0