Vágólapra másolva!
Deutsch Tamás, az MTK elnöke szerint a klub az év végéig minden, az edzők és versenyzők felé fennálló tartozását rendezi. Paksy Tímea hétfőn azt mondta, ha kell, bepereli az egyesületet a két éve elmaradó fizetése miatt, Deutsch szerint azonban semmivel nem tartoznak az Ausztriába tartozó kajakosnak

A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke azután nyilatkozott erről kedden az MTI-nek, hogy a sajtón keresztül többen - hétfőn például az Ausztriába távozó kajakos Paksy Tímea, kedden pedig a sportág sikeredzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin - panaszkodtak több havi, sőt, évi bérüknek elmaradásáról.

"Hangsúlyozni szeretném, hogy Paksy Tímeának nagy tisztelője vagyok, nagy sikereket ért el, és egyéni szerencsétlensége, hogy Benedek Dalmával együtt három olimpiáról is lemaradt" - mondta Deutsch Tamás. "Két éve ugyanakkor elhagyta az MTK-t, és abban állapodtunk meg, szóban és írásban egyaránt, hogy a szerződése megmarad, de csak akkor kap tőlünk juttatást, ha eléri a kitűzött eredményeket. Ez sem tavaly, sem idén nem történt meg, és bár a csalódottságát megértem, kijelentem, hogy a klubnak semmilyen tartozása nincs felé."

Fábiánné és a londoni olimpián ezüstérmes férfi kajaknégyest háromnegyed részben alkotó Pauman Dániel, Kulifai Tamás és Tóth Dávid esetéről a fideszes azt mondta: az olimpiai ciklus zárultával szeptember 30-án mindenkinek lejárt a szerződése, de az MTK-nak határozott szándéka, hogy hamarosan új szerződést kínáljon a trénernek és a három versenyzőnek. "Reményeink szerint október 15-ig ezeket alá tudjuk írni. Szeretnénk nyugodt körülményeket biztosítani a felkészüléshez" - tette hozzá Deutsch Tamás.

Elmondta még: az év végéig nemcsak a kajak-kenu, hanem a többi szakosztályban is szeretnék az utolsó fillérig rendezni a tartozásokat, és erre a támogatóknak köszönhetően megvan a fedezet.

"Az MTK-ban 2010-ben állt fel az új elnökség, amely szembesült azzal, hogy a bevételek nem fedezik a kiadásokat. Ezért kerülhettünk ebbe a helyzetbe. Klubvezetőként soha nem panaszkodtam, de azt látni kell, hogy a magyar sport gerincét adó 20-25 sportegyesület mindegyike pokoli nehéz anyagi helyzetben van, és a gazdasági válság miatt sok klub került tartozási spirálba" - mondta az elnök.