Rogánig mennének a terméktanácsok

Vágólapra másolva!
A hús és tejágazat érdekképviselői Rogán Antalhoz, a parlamenti gazdasági bizottság vezetőjét is felkeresnék, hogy elmondhassák a kedvezményes áfakulcsról szóló tervüket. Az ágazat szereplői a magas áfakulcstól szenvednek, nem versenyképes a termékük miatta.
Vágólapra másolva!

A baromfi, a tej, valamint a vágóállat és hús terméktanács levélben kérte, hogy az illetékes parlamenti bizottságok tűzzék napirendre az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének kérdését.

A Baromfi Terméktanács, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közös levélben fordult Font Sándorhoz, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökéhez, illetve Rogán Antalhoz, a gazdasági és informatikai bizottságának elnökéhez, kérve, hogy a soron következő bizottsági ülés napirendi pontjai közé vegyék fel az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének ügyét.

A terméktanácsok meghallgatást kérnek a bizottságoktól. A meghallgatásokon szeretnék kifejteni áfacsökkentési javaslatukat. Mindkét bizottsági elnökhöz írt levelükben a szakmai szervezetek az közölték, véleményük pontos kifejtésére és ismertetésére a témával kapcsolatban azért van szükség, mert szakmai és laikus körökben is sok félreértés tapasztalható a piaci folyamatok értelmezése körül.

A korrekt döntés-előkészítéshez, illetve a javaslat érdemi megítéléséhez viszont a terméktanácsok szerint szükséges a pontos tájékoztatás mindenki számára, akiknek a véleménye fontos az ügy megítélésében.

A szóban forgó felvetésekről több egyeztetés is volt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) illetékeseivel. Az egyeztetések során az NGM módszertani javaslatát elfogadva is igazolva látták, hogy az általuk képviselt álláspont helyes - írták a levélben. Jelzik egyben az is, hogy az élelmiszerágazat szereplői tovább nem tudják viselni azt az európai versenytársakhoz mért többletterhet, amit a magas áfakulcs okozta versenyhátrányból ered.

A terméktanácsok a levélben megállapítják, hogy az élelmiszerárakra nehezedő inflációs nyomás már most is egyértelműen érezhető. Meggyőződésük szerint javaslatuk elfogadása esetén jelentős előrelépés történhet a feketekereskedelem felszámolásában, illetve a koncepció elfogadása érdemi árnövekedés-mérséklő hatású is lenne.

Augusztus végén az alapvető élelmiszerek differenciált áfacsökkentésének mielőbbi meghirdetését kérte a kormánytól a baromfi, a vágóállat és hús, valamint a tej terméktanács. Az előterjesztők javasolták több termékkör - így a többi között a 3 százalékos zsírtartalom alatti folyadéktej (2 liter alatti mennyiség), a félkeménysajt, a tehéntúró, a sertéscomb, a lapocka, az oldalas és a dagadó, továbbá az étkezési tojás valamint számos kacsa-, liba-, csirke- és pulykahúsféleség - 5 százalékos áfakörbe sorolását 2013-tól.

A javaslattevők számításai szerint a főbb állati termékpályák differenciált áfacsökkentése összesen 60,5 milliárd forint költségvetési bevételkiesést okozna. Ez a GDP 0,2 százaléka körüli érték. A terméktanácsok úgy vélik: a kérdés az, hogy a mostani kilátástalan helyzetben megér-e a magyar agrárium fennmaradása, munkahelyek tízezreinek megtartása, egy legális piaci környezet kialakítása és az ágazat versenyképességének javítása a GDP 0,2 százalékával megegyező, középtávon megtérülő állami beavatkozást, vagy sem.

A kormány alapvetően nem utasította el az áfacsökkentés lehetőségét - miután augusztus végi ülésén foglalkozott a kérdéskörrel -, ám további hatástanulmányok készítését kérte az ügyben. Ezt követően több egyeztetésre is sor került a terméktanácsok és a VM valamint az NGM illetékesei között.