Magyar cég épít orosz sportközpontot

Vágólapra másolva!
A Market Építő leánycége építi 32 milliárd forintért az Oroszországban levő lipecki sportközpontot.
Vágólapra másolva!

Egyedüli ajánlattevőként a magyar Market Építő Zrt. oroszországi leányvállalata lett Lipeck város sportközpontjának építési fővállalkozója - adta hírül a Kommerszant című orosz napilap pénteki száma.

A Moszkvától 442 kilométerre dél-nyugatra fekvő város Gördülő kövek elnevezésű sportkomplexumának felépítését 4,6 milliárd rubelért (közel 32 milliárd forintért) vállalta a magyar cég oroszországi képviselete, a Market Építő vállalat. Vlagyimir Tucskov, a Lipeck megyei építési bizottság vezetője a lapnak elmondta, hogy október 26-a és november 2-a között írják alá a szerződést. A Market Építő pályázatot írhat ki az alvállalkozóknak, a zárt versenykiíráson helyi vállalkozók is részt vehetnek. A beruházásba bevonják a még az idén létrehozandó Lipmark részvénytársaságot, amelyben a Szvoj dom (Saját ház) 49 százalékos, a magyar Market Építő Zrt. 51 százalékos részesedést szerez.

A Kommerszant úgy tudja, hogy a projekt finanszírozásának kidolgozásában részt vett a magyar nemzetgazdasági minisztérium és előzetes megállapodást kötöttek a támogatásról a magyar Eximbankkal, garanciát pedig a Mehib vállalna.

Vlagyimir Tucskov erős, a Független Államok Közösségében és Európában számos nagyszabású projektet megvalósító cégként jellemezte a Market Építő Zrt-t.

A Kommerszantnak nyilatkozva Darja Picsugina, az Investkafe elemzője kételkedett a beruházás sikerében. Szerinte a kivitelező számos nehézséggel fogja szembetalálni magát, mivel nincs gyakorlata az ilyen nagy beruházás megvalósításában. Megjegyezte ugyanakkor hogy a magyar építési vállalkozások meglehetősen aktívan tevékenykednek az orosz piacon: Ufában, Szamarában, Permben házakat, kórházakat építenek. Alekszandr Razuvajev, a Forex-trader elemző osztályvezetője viszont azt emelte ki, hogy az orosz kormányzatnál elsődleges helyet foglal el a sportlétesítmények építése.

Az ingatlanbefektetes.hu szakportál még januárban adta hírül, hogy Közép-Kelet Európa legjelentősebb ingatlanfejlesztői szaklapja, a CIJ (Építészet és Befektetés) Market Építőnek ítélte oda mindhárom kategóriában - az iroda, a bevásárlóközpont és a szálloda - a legjobb ingatlanfejlesztés díját. A WING Zrt. és Scheer Sándor tulajdonában álló Market Építő a hűvösvölgyi Officium irodaház, szegedi Árkád bevásárlóközpont, és Budapest belvárosi a Bohém Arthotel kivitelezéséért kapta az elismerést.