Miért muszáj imádni egy tévés szakácsot?

hugh fearnley-whittingstall
Vágólapra másolva!
Hugh Fearnley-Whittingstall az egyetlen szerethető tévés szakács, aki teljes angolságában, esetlen csúnyaságában és tökéletesen elvakult, radikális nézeteiben is imádnivaló. Ő az egyetlen tévében főző ember, aki képes felforgatni az egyszeri háziasszony életét, aki arra is rávenne minket, hogy tehenet költöztessünk a panelünk erkélyére, de minimum arra, hogy boldog biocsirkehúst és tojást vásároljunk, és magunk készítsük el a heti joghurtadagunkat.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Hugh nemcsak beszéli, éli is a vissza a természetbe 21. századi forradalmát: életútjának felén fogta magát, és elhagyta Londont, hogy egy tanyára költözzön Dél-Angliába. Elhatározta, hogy mindent maga termeszt, készít, amire szüksége van, a zöldségektől a tejtermékeken át egészen a húsig. A nulláról indult, ezért mindennek szakértők tanácsait követve kezdett neki, és azóta is hozzájuk fordul, ha zöldségekről, gombászatról, méhészetről van szó. Ez az alázat sok-sok év elteltével is megmaradt benne, amikor a birtok már a többszörösére nőtt, és a River Cottage világhírű márkanév lett, akkor is éppúgy szakértőkkel állt neki a báránybőrcserzésnek és a tehénfedeztetésnek, mint a kezdetekkor. Vonzerejének titka is ebben rejlik: kisvárosi lekvárfőzőversenyre nevez be, ahol hagyja, hogy megalázzák a helyi nénik, kicikizteti magát vagány búvárokkal a kagylóvadászaton - ez teszi őt rokonlélekké.

Elvakult, ellentmondást nem tűrő és rémisztő ugyanakkor, ha vezérelveiről van szó. Háborút indít Anglia legnagyobb hipermarketlánca ellen, míg az meg nem adja magát, és biocsirkét rak a polcokra. Megpróbálja egészséges, tudatos étkezésre nevelni a gyorsételeken élő angol fiatalokat: ő azonban nem egyszerű rántottasütő-bemutatót tart, hanem kirakja az addig csak pizzásdobozt látott fiúkat a tábortűz és négy frissen levágott, szőrös-bőrös nyúl mellé, majd ad nekik két órát a vacsora elkészítéséhez. Úgy tanít meg egy húst még sosem látott, vegetáriánus lányt a húsevésre, hogy kezébe adja egy bárány belső szerveit, hiszen vezérelve a tudatosságon alapul. Szeressük meg azt, amit eszünk úgy, hogy megismerjük, egészen a kiindulóponttól.

Angliában indított földmegosztási prodzsektje egyre népszerűbb: összehozza a földjét kihasználni nem tudót vagy nem akarót olyanokkal, akik azt szívesen megművelnék. A bátor, kezdő földművelőknek tanácsokat és támogatást ad, valóban mindent megtesz azért, hogy terjessze a hitét, és olykor arról is beszámol, ha akciói kudarccal zárulnak.

Kevésbé népszerű alapanyagokból népszerű ételeket, például nyúlburgert készít, majd kisvárosi termelői piacokon próbálja meggyőzni az embereket arról, hogy a nyúl finom. Ugyanígy indít reklámkampányt a csalán és a cékla mellett is - amelyek mellesleg azóta valóban divatba jöttek.

A végletekig radikális: bemutatja, hogyan használ fel mindent, ami az élelmiszerek előállítása közben hulladéknak minősülne. Szerinte tisztelnünk kell az állatot annyira, hogy minden egyes részét elkészítsük és megegyük, de legalábbis felhasználjuk. Így aztán nyúlprémből készít ajándéktárgyakat, és megtanul nemezelni is. Amikor a kertjét kártevő csigák szállják meg, nem egyszerűen kiirtja őket, de igyekszik ízletes fogásokat is kitalálni belőlük.

Felhívja a figyelmet arra, mennyi felhasználható ingyenkincs mellett megyünk el az erdőben és az útszéleken, gombászni jár kedves bolond szakértőjével, sőt ejtőernyőről vadászik óriásgombákra. Megfőz minden ehető vadon nőtt növényt, és zuhogó esőben mászik szakadékokba vadosztrigáért.

Mindeközben olyan kedves arcát mutatja be Angliának és az egyszerű angol embernek, amelyet trendi londoni turistautakból sosem ismerhetnénk meg. Kisvárosi gasztronómiai fesztiválokon vesz részt, beáll almát szüretelni, hogy kilesse, hogyan készül az almabor, aztán maga készíti el körtéből, és vadászok közé próbál beilleszkedni, akik persze jól kiröhögik.

Mindaz, ami bármely más tévés dokumentarista műsor esetében mű és csinált, Hugh-nál szórakoztató, szeretnivaló és ösztönző hatású. Persze nem annyira, hogy mi is pörköltet főzzünk az erkélynövényzet levéltetveiből, sőt arra sem fogunk feltétlen vágyat érezni, hogy megtanuljuk saját kezünkkel megállapítani egy állat vemhességét, sok mindenre viszont biztosan rávesz minket, például lehet, hogy másnap nekiállunk saját kenyérkovászt nevelni és házi zsemlemorzsát készíteni vagy házi sajtot csepegtetni, esetleg salátát keverünk vörös káposztából, amelyet eddig csak párolva vagy savanyúságként ettünk. Ha mindezt nem érte el, még mindig sok másra ráébreszthet. A valódi étel fogalmának felfogására, arra, hogy tényleg érdemes tudni, mi van abban, amit eszünk, ahhoz pedig megérteni a történeteket: hogyan lesz rántott csirke a kapirgálóból, sőt virsli a minden másból. Ha pedig eddig sem jutottunk el, még mindig jókat röhöghetünk egy vicces angol pasin, aki együtt reggelizik a teheneivel.