Felfüggesztettet kaptak a Limp Bizkittől lopó magyarok

Vágólapra másolva!
A Nova Rock fesztiválon emelték el az együttes egyik tagjának gitárját, azzal védekezte, hogy fiatalkori ostobaság volt. A bíró szerint nem fiatalkorúak, viszont biztonsági emberek voltak. Felfüggesztett börtönt szabott ki rájuk.
Vágólapra másolva!

Három hónap felfüggesztett börtönt szabott ki nem jogerősen egy ausztriai bíróság egy magyar férfira, aki a Nova Rock fesztiválon ellopott a Limp Bizkit együttestől egy elektromos gitárt. Két társa egy hónap felfüggesztettet kapott - számolt be róla a Kurier című lap.

A hétezer euró (mintegy 2,1 millió forint) értékű elektromos gitár, Wes Borland hangszere júniusban tűnt el a színpadról; nem sokkal később a rendőrség megtalálta a hangszert egy közeli bozótosban elrejtve. Az eset kapcsán három magyar biztonsági alkalmazott - egy 23 és két 21 éves férfi - ellen emeltek vádat.

Mindhárman beismerő vallomást tettek. A Kurier tudósítása szerint a 21 éves elsőrendű gyanúsított magával vitt a színpadról egy hangszertokot, anélkül, hogy pontosan tudta volna, mi van benne. Hamarosan elterjedt a hír, hogy elloptak egy gitárt az együttestől. Miután megtanácskozták, hogy mit tegyenek, az elsőrendű vádlott visszament dolgozni, a másik kettő elrejtette a hangszert a bokros területen egy műanyag zsákban.

A burgenlandi közszolgálati rádió internetes cikkében kitér arra, hogy a vádlottak azzal védekeztek: "fiatalkori ostobaság" volt, amit tettek. A bíró a védekezést azzal utasította el, hogy már nem fiatalkorúak, és biztonsági alkalmazottként különleges felelősségük volt.