Vágólapra másolva!
A doppingbotrányba keveredett Lance Armstrong amerikai országúti kerékpáros kegyvesztettségének újabb jele, hogy leakasztották pénteken a mont-de-marsani Notre Dame des Cyclistes kápolna faláról a trikóját.

Ebbe belehalhat a kerékpársport

A délnyugat-franciaországi Landes megyében lévő kápolnát, a kerékpárosok zarándokhelyét évente 15 ezren látogatják. Armstrong 2005-ös Tour de France-on viselt meze több mint 800 másik kerékpáros trikójával együtt a kápolna egyik falát díszítette. A létesítmény egy másik részében, ahol a francia körverseny győzteseinek névsora áll, Armstrong neve továbbra is ott olvasható, de mellette a következő felirattal: "2012. október 22-én címeitől megfosztva és hét Tour de France-győzelme törölve".

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség - bizonyítottnak tekintve azt, hogy éveken át szisztematikusan doppingolt - megfosztotta Armstrongot az 1998 augusztusa után elért összes eredményétől, így a hét Tour de France-elsőségétől, egyúttal örökre eltiltotta a versenyzéstől.