Már csak elektronikus úton lehet licitálni az árveréseken

Vágólapra másolva!
Elektronikus eljárásokkal bővítette szolgáltatási rendszerét a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, hogy gyorsabbá és költséghatékonyabbá tegye a végrehajtások menetét. A 2012. szeptember 1-én bevezetett kézbesítési rendszer mellett, már csak elektronikus úton lehet licitálni az árveréseken.
Vágólapra másolva!

Fontos újításokat vezetett be a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, a gyorsabb és olcsóbb ügyintézések érdekében. A változások két eljárást érintenek, az ingatlan árveréseket és az iratkézbesítési rendszert.

Az elmúlt közel négy év során vegyes rendszerben működtek az árverések, a hagyományos személyes ajánlattétel mellett interneten keresztül lehetett licitálni az ingatlanokra. Dr. Schmidt Zoltán, a Kamara elnökségi titkára elmondta: szeptember elejétől már csak és kizárólag elektronikus úton lehet ingatlanra ajánlattételt tenni, amelyhez a végrehajtónál kell regisztrálnia magát annak, aki licitálni szeretne.

A regisztráció díja, ahogy korábban is, hatezer forint, amelynek befizetése után felhasználónevet és jelszót kap a licitálni kívánó személy. Az elektronikus ingatlanárveréseken a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara honlapján keresztül lehet licitálni.

Elektronikus kézbesítési rendszer

A másik fontos változás az elektronikus kézbesítési rendszer bevezetése. A Kamara évek óta dolgozik elektronikus rendszerének fejlesztésén, amelynek célja, hogy csökkenjenek a papíralapú intézkedések, és idővel felváltsák azokat az elektronikus eljárások. A legújabb fejlesztésnek köszönhetően a hagyományos postázási rendszer helyett, elektronikus iratkézbesítő eljárásokat vezetett be.

Míg ez korábban csak a nyilvántartó szervek elektronikus megkeresését érintette, most minden végrehajtást kérő ügyfél kezdeményezheti az elektronikus ügymenetet. A végrehajtást kérőnek csatlakoznia kell a rendszerhez, amely során e-mailben kap értesítést a küldemény postafiókjába történő elhelyezéséről, és a levél akkor is kézbesítettnek számít, ha a küldemény elhelyezésétől számított ötödik munkanapon belül nem töltik le az e-mailt.

Az új elektronikus eljárások bevezetésével jelentős időmennyiség spórolható meg, hiszen az évente mintegy hat-nyolcmillió papíralapú kézbesítés rendkívül időigényes. Az innováció ugyanakkor jelentős anyagi megtakarítással is jár, mert jóval kevesebb pénzügyi erőforrást kell alkalmazni az adatok elektronikus kézbesítésekor, mintha hagyományos módon történne a folyamat.

Sikeres volt az elektronikus ingóárverés is

Az [origo] korábban megírta, hogy elektronikus ingóárverés kihúzta a talajt az árverések nepperei alól, az új rendszer kizárta az összejátszást, és ennek köszönhetően az ingóságok a korábbiakhoz képest háromszoros becsértéken keltek és kelnek el.

A vonatkozó jogszabály három felhasználási szintet különböztet meg, így az elektronikus árverési rendszer nem regisztrált felhasználók számára a felhasználói szabályzat megtekintését, az általános rendszerüzenetek megtekintését, az árverési hirdetmények nyilvántartásába való betekintést, és a licitnaplók megtekintését tesz lehetővé.

A második körbe a regisztrált felhasználók köre, akik amennyiben rendelkeznek az adott árverésre aktivált felhasználói névvel és jelszóval, úgy lehetőségük van az árverésen való részvételre, a licitálásra. A felhasználók harmadik csoportjába a végrehajtók tartoznak, akik e rendszeren tehetik közzé az árverési hirdetményeket, illetve végezhetik az árveréshez kapcsolódó egyéb feladataikat.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke úgy nyilatkozott akkor, hogy a rendszer óriási előnye, hogy bizonyos kapukat beépítve, kizárja a manipuláció lehetőségét. Például, az érverező anonim, így fizikailag nincs arra mód, hogy valakit egy szervezett árverezői kör eltántoríthasson a licitálástól.