Szuper ez az élet. Letölthető magyar zenék

Zaják és Társa
Vágólapra másolva!
Nyolc letölthető magyar lemez: életigenlő beatslágerek, abszurd szerelmi évődés, borongós őszi délutánok, groteszk szirénázó gyerekzene.
Vágólapra másolva!

A legkönnyebben megszerethető új magyar zenekar a Zaják és Társa.* Innen letölthető Minden kezdet könnyű című lemezükön pörgős beatslágerek (itt egy kis punkos lendülettel, ott cuki tinglitangli beütéssel stb.) és visszafogottabb énekes-dalszerzősebb számok váltják egymást. Olyan dallamok, amikről elsőre tudod, hogy ezt a következő hallgatásra már jó ismerősként fogod üdvözölni (és persze hogy lesz következő hallgatás); olyan szövegek, amikről szinte el lehet hinni, hogy csak úgy minden áttétel nélkül megfogalmazzák, amit az énekes érez és gondol és átél, és az szinte csak véletlen, hogy rímelnek és frappáns sorokat tartalmaznak. (A szövegek a számcímekre kattintva olvashatók.) De még a megszólalás is nagyon életközeli: hiszen csak zenélnek, ennyi. Sőt, nemcsak életközeli a zene, hanem életigenlő is. Pedig amikor "alternatív zenéről" van szó (bár ezzel a lemezzel kapcsolatban ez a jelző még az átlagosnál is nagyobb hülyeségnek tűnik), az ember azt várja, hogy a "szuper ez ez élet" sor valahogy ironikus lesz vagy valami - de nem, a szám, aminek ez a címe, úgy sodor, hogy ilyesmire nincs hely. A szuper szaxofont is bedobó dal a lemez csúcsa, ez áll itt alább, de ne felejtsétek el az egész lemezt letölteni. A Zaják és Társa egyébként viszonylag régi motorosokból áll (vicces utalás a borítóra!): Zaják Péter a Hiperkarma ütőse volt 2000-től, de mint írja: "inkább csak amolyan bohóc funkciót töltöttem be a színpad jobb szélén. 2007-ben otthagytam őket és a rockandroll fantasztikus világát. Céget és családot alapítottam, de közben írogattam dalaimat, általában otthon, a konyhánkban." A Társa Nemes András (Pluto), valamint szerepelnek még a lemezen Hiperkarma-, Pluto-, Galapagos és The Lovelaces-tagok. (* Az, hogy a legkönnyebben megszerethető, nem jelenti azt, hogy a legjobb, sem azt, hogy nem a legjobb: most ezt nem méricskélném, szerencsére nem kell, viszont értelmetlen volna.)

Suhov & Mil nyáron tette itt letölthetővé a Dusty Hungarian Soundbytes című albumot. Mint a cím is mutatja, régi - konkrétan a hetvenes, nyolcvanas évekből származó - magyar lemezek hangmintáiból építkeztek: gondosan megválogatták, szétvagdosták őket, jó kis bólogatós hiphop-ütemeket raktak alájuk. Vannak itt táncdalok, beat, funky, jazz; kedvesen éneklő nénik, búgó vonósok, laza gitárok, zörgő orgonák, vérbő fúvósok, lágy csilingelések, valamint idézetek filmekből, tévéműsorokból, mi több, még Hacki Tamás virtuóz füttymester is felbukkan. A melankolikustól a dögösig sokféle hangulatot bejáró lemez igazán pompás, bár nem parádézik: csak az alaposabb odafigyelés mutatja meg, milyen szellemesen vagdostak és rakosgattak az alkotók. De nem szükséges ezzel foglalkozni: lehet csak hátradőlve, illetve néhány számnál lazán lötyögve élvezni az egészet. (Suhov gyakori szereplője rovatunknak; legutóbb itt ajánlottuk letölthető zenéjét. A lemezért egyébként lehet pénzt is adni, ha nem akarunk, 0-t írjunk az árhoz, vagy válasszuk az alternatív letöltős linket.)

ICR 2011-ben lezárta hosszú és gyümölcsöző drum and bass-korszakát, idén pedig már kiadott egy ep-t: a frenetikusan pörgő juke-ot az eredetileg tőle távol álló melankolikus irányba térítő Pop That Thingről itt volt szó. Legújabb kiadványa, a hosszúságáról elnevezett 12:42 alcíme pedig: three free beats, vagyis egyrészt ingyen letölthető, másrészt hiphop. Ezen belül a szomorkás, többé-kevésbé jazzes instrumentális hiphop találkozik a billegő wonky-val és az ehhez illő, buggyogósabb szintihangokkal, basszusokkal. Az első szám rögtön az ep fele: a melankolikus-bólogatós hiphopot forgatja ki, bár azért nem annyira abszurd, mint a filmből (?) hangmintázott szerelmi évődés. A második szám funkosabb, és egészen pompás a ritmusa: a szétesés határán táncol, de közben nagyon groovy és funky; frappánsan rákapaszkodik a basszusra, talán ennek köszönheti, hogy nem hullik darabokra. A harmadik szám pedig a visszafogott, jazzes hiphopot fogja még visszább. Izgalmas műfaji játékok ezek, köztük egy igazi gyöngyszemmel.

Fine Cut Bodies rendszeresen tesz fel ingyenes zenéket a netre, eddig nem volt szó róluk, hát most. A legújabb itt található, a többiek pedig itt vannak mind összegyűjtve, a jobboldali kis nyilacskák elvisznek az egyes darabokhoz, és ott kereshetjük a Free Download feliratot. A zene, ha valaki még nem hallott volna FCB-számot az elmúlt, huh, sok-sok évben: alaposan kidolgozott, okos-glitches, egyben popos-táncos elektronika, amiben a ritmusok körül ciccegő apró hangok ugyanúgy meg vannak dizájnolva, mint a groove-os basszusmenetek. Néha a house, máskor meg a dubstep irányába fordul, de mindig felismerhetően FCB-s marad. Az ingyenes számok között leginkább remixek találhatók, köztük a Fever Ray-remix a legismertebb és amúgy a legjobb is, alább ez hallható. Letölthető még néhány sample pack is, vagyis izgis hangokból készült gyűjtemények.

Mr. Joeker, a Hősök zeneírója több kiadványt letölthetővé tett már, legutóbb a Cymarshall Law amerikai rapperrel készült lemezét. Most pedig elkészült a 2009-es The Inside Man második része: a szólólemez innen tölthető le. Instrumentális hiphop rengeteg filmzenés hatással: sok-sok vonóssal, zongorával, néha szöveg nélküli kórusokkal, finoman pengetett gitárral stb. kiegészítve. A számok nagyobb része finomabban bólogatós ütemeket használ és leginkább úgy jellemezhető: melankolikus-érzelmes, ún. borongós, esős őszi délutánokra való zene - micsoda időzítés! Ezek is szép, jól megcsinált darabok, de azért feldobja a lemezt, hogy néhány számban a vonósok drámáznak, a dobok bekeményítenek, a belga Dj Sincere hevesebben sikálja a lemezjátszót és a basszusok is megmutatják, hogy tudnak ők harapni. Alább egy ilyen szám hallható.

A budapesti The Hostages Went Home "progresszív posztrock" zenekarként jellemzi magát, bár ennél több összetevő is található innen letölthető első nagylemezükön. Susana G. de Quirós énekdallamai néha már-már poposak, de leginkább az önkifejező alternatív rock hagyományához köthetők. A gitárhangzásban valóban van valami posztrockos, a "progresszív" jelleg pedig az alapos kidolgozottságban és az összetett számszerkezetekben érhető tetten. Talán legjobban azzal lehet megfogni ezt a nem könnyen besorolható, ambiciózus lemezt, ha azt mondjuk: a dalszerűség és a kanyargó, indázó, folyamatszerű felépítés küzd egymással. Egy-egy ragadós énekdallam vagy kontúros hangszeres megoldás kötné a zenét a könnyebb befogadhatósághoz és átélhetőséghez, de aztán mind a kalandozni vágyó hangszerek, mind a mondanivalója, érzelmei által elragadott ének túllendül ezen - majd vissza, megint el stb. Néha akár könnyed is bír lenni, vagy éppen szép, de egészében van benne valami - jó értelemben vett - nehézség.

A Kilian zenekar első, Bohém erdő című ep-jéről itt volt szó; nemrég a honlapon letölthetővé tették a másodikat is, Anyacsavar a címe. A bő negyedórás anyag összetett, műfajokon és hangulatokon át ugráló rockzene; van itt grunge, pszichedélia, súlyos riffek, ellágyulások és nem is szólónak tűnő szólók, hörgés és gregorián. Könnyű lenne a Kilian okosságát dicsérni, a sokszínű, de ügyes váltásokkal összekapcsolt zenét, illetve az irodalmi igényű szövegeket; de nekem a legjobban az tetszik benne, hogy elég meggyőző lüktetése van a zenének, még akkor is, ha nem groove metal - bár igaz, ha az ember keresi, ezt a hatást is ki lehet hallani belőle.

Az Amorf Lovagok az Amorf Ördögök két tagja, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs formációja volt, 2010 végén csináltak egy "groteszk gyereklemezt" Tócsarobbantó címmel; itt azt írtuk róla, hogy "nem menekült gyáván a klasszikus hangszerelésbe és mert egyet csavarni a gyereklemez műfajiságán." A zenekar aztán néhány koncert után csendben eltűnt, nemrég pedig letölthetővé tették a lemezt: itt lehet meghallgatni, ott a link az ingyenes letöltésre is. Ha valaki nem hinné el nekünk, rögtön az első másodpercek harsány dobjai és szirénázó szintijei bizonyítják, hogy ez aztán tényleg nem egy hagyományos gyereklemez - bár később azért vannak "rendesebb" dalok is.