Vágólapra másolva!
Sorozatban ötödik mérkőzésén maradt nyeretlen a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata, amelynek edzője, Artner Tamás a szombati, pápai 1-0-s vereséget követően felajánlotta lemondását.

"A szombati meccs után közöltem Tóth Miklós ügyvezető igazgatóval, felajánlom lemondásomat, szándékomat a többségi tulajdonos város képviselőjének, Marton Zsoltnak is elmondtam" - idézte a Haladas.hu Artner Tamást. "Hosszú folyamat eredményeként jutottam idáig, hosszú út vezetett döntésemig, úgy érzem, meg kellett ezt lépnem, de az okokat most nem szeretném részletezni."

A Haladás hivatalos honlapján Tóth Miklós ügyvezető igazgató megerősítette mindezt. "Kértem Tamást, aludjon rá egyet, gondolja végig az egészet, és folytassa tovább a munkát. Hétfőn délután egy, kedden két edzésünk van, kértem, hogy a csapattal együtt készüljön nyugodtan az Újpest és a Honvéd elleni meccsre. Egyelőre nem beszéltem valamennyi tulajdonossal, így taggyűlést sem hívtam össze. Nem egy szerencsés helyzet, amiben vagyunk, ez tény, és muszáj mielőbb megoldanunk. Nekem is fájó volt a vereség, hiába játszottunk nagy fölényben a kiállítás után, nem volt helyzetünk."

Marton Zsolt alpolgármester, a többségi tulajdonos város képviselője azt írta Facebook-oldalán. "Nincs edzőkérdés. Jó lenne, ha Tamás sem csinálna azt... Hajrá Hali!"

A Haladás 13 forduló után a 14. helyen áll az élvonalban, csupán két ponttal előzi meg a már kiesőhelyen szerénykedő Eger együttesét.

A csapat utoljára szeptember 21-én nyert, akkor 3-0-s sikerrel vette el az MTK veretlenségét. Azóta kikapott a Debrecen, a Kecskemét és a Pápa csapataitól, míg a Kaposvárral és a Péccsel döntetlent játszott.