Vágólapra másolva!
Tizennyolc hónapra bevonták Michael Ballack, a Bayern München és a Chelsea korábbi futballistájának jogosítványát, aki még októberben a spanyol Plasencia városának környékén száguldozott 212 kilométer/órás sebességgel olyan helyen, ahol 120 volt a megengedett maximum.

A 98-szoros válogatott, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes német középpályást - aki az eset előtt néhány nappal jelentette be visszavonulását - 6750 euró (1,9 millió forint) pénzbüntetésre, illetve a perköltségek megtérítésére kötelezte a bíróság.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz

A 36 éves Ballack hazájában megfordult az 1. FC Kaiserslautern, a Bayern München és a Bayer Leverkusen csapatában, négy bajnoki címet és három kupaelsőséget nyert. Idegenlégiósként 2006 és 2010 között a londoni Chelsea-t erősítette, amellyel egyszer bajnok, háromszor pedig FA-kupa-győztes lett. Ballack öt napig fellebbezhet az ítélet ellen.