Beszólnak az MTV-nek a videoklipek hiánya miatt

Vágólapra másolva!
Egy humoristapáros kisfilmet készített arról, hogy miért nem sugároz már zenét az egykor Music Televisionnek hívott MTV - mint minden jó paródiában, ebben is van igazság.
Vágólapra másolva!

Az MTV az utóbbi években nem hogy videoklipeket, de zenét sem nagyon ad, teljesen átállt a realitykre és sorozatokra - holott a kilencvenes években szinte minden zenei stílusnak volt külön műsora, sőt maga a videoklip-műfaj is a csatornának köszönheti a létét. (A jelenséget pár éve érintettük a tematikus adók profilváltásáról szóló cikkünkben.)

Brian Firenzi és Maria Carmen komikus duója készített most egy kisfilmet, amely humoros formában néz a folyamat mögé. A páros hölgytagja a húszas évei közepén járó Natalie-t játssza, aki nosztalgiázva gondol azokra az időre, amikor pizzát majszolgatva, a barátaival együtt nézte a klipeket - majd felteszi a kérdést az MTV programigazgatójának, hogy adója miért nem játszik már zenés kisfilmeket.


A csatorna feje sűrű bazmegolás közepette arra emlékezteti a lányt, hogy éppen az ő generációja volt az, amely elkezdett az internetről zenéket letölteni, meglopva ezzel a zeneipart. A programigazgató szerint manapság már semmi értelme a promóvideóknak, hisz nincs mit eladni, ráadásul a még készülő klipeket is inkább a YouTube-on nézi meg a közönség. Azt már csak amolyan értelmiségi kesergésként teszi hozzá, hogy manapság nem is lenne helyük a tévében olyan zenekaroknak, mint a Pavement, az R.E.M. vagy a Nirvana.

A Mashable magazin kíváncsi volt arra, hogy az MTV valódi vezetői mit szólnak a sok igazságot is tartalmazó kisfilmhez, mire a csatorna szóvivője a komikusok stílusában válaszolt: "Basszák meg! Natalie mindig otthonra talál majd az MTV-nél".