Bemutatják a Lufthansa munkatáborának leleteit Berlinben

Vágólapra másolva!
A Lufthansa a második világháború idején a berlini Tempelhof repülőtéren barakkokat épített kényszermunkásoknak. A közelben volt egy koncentrációs tábor is, ahol többek között Erich Honecker raboskodott.
Vágólapra másolva!

A német Focus magazin, a Die Welt konzervatív napilap és a Berliner Morgenpost is beszámolt internetes oldalain arról, hogy berlini régészek csütörtökön mutatnak be olyan leleteket, amelyek a Lufthansa egykori kényszermunkatáborából származnak. Egyelőre a berlini szenátus (az ottani helyi kormányzat) városfejlesztési részlege és a Freie Universität Berlin (FU) kutatói sem árulnak el részleteket a leletekről, amelyeket először tárnak - közösen - a nyilvánosság elé.

A Lufthansa ugyanis a második világháború idején az akkori Tempelhof repülőtéren barakkokat épített kényszermunkásoknak. Az ott dolgoztatott emberek egy repülőtéri javítóműhelyben végezték a kényszermunkát. Az FU kutatói megvizsgálták azt a területet is, ahol a 20-as években a Tempelhof repülőtér épülete állt, s amely a második világháborúig maradt fenn.

A kutatók jövőre azt tervezik, hogy az egykori Columbia-ház környékén folytatják az ásatásokat. Ez volt egykor az egyik első koncentrációs tábor, de ez nem a Lufthansához, hanem a koncentrációs táborokat felügyelő IKL nevű náci szervezethez tartozott.

A Wikipedia német oldala szerint a Tempelhof közelében lévő Columbia-ház 1934-36 között szolgált az egyik kezdeti náci koncentrációs táborként, és elsősorban politikai foglyokat, ismert embereket tartottak itt rabságban. Köztük volt a német kommunista párt két világháború közötti vezére, Ernst Thälmann és az NDK későbbi kommunista pártvezére, Erich Honecker is. A terület 1936-ban került a német birodalmi légügyi minisztérium fennhatósága alá, majd a komplexumot 1938-ban lebontották.