Ázsia húzza a sörgyártót

Vágólapra másolva!
Jól teljesített a március-szeptemberi időszakban a világ második legnagyobb sörgyártója, a SABMiller. Az eredményt nagyban támogatta az ausztrál Foster's felvásárlása, ami a latin-amerikai régió értékesítésével kiegészülve jócskán ellensúlyozta Európa gyengélkedését. A pozitív hírekre megpattant a részvény árfolyama a londoni parketten, azonban nagyobb versenytársaival szemben még így is alulteljesítőnek számít az év eleje óta.
Vágólapra másolva!

Ausztrál akvizíció húzta

3,17 milliárd dolláros adózás, kamatfizetés és amortizáció előtti eredményről (EBITA) számolt be a világ második legnagyobb sörgyártója 2012/13-as üzleti évének első félévében, ami az április-szeptemberi időszakra esik. A társaság ugyanis március 31-én zárja üzleti évét. Az eredmény 17 százalékos bővülésnek felel meg a bázishoz képest és a 3,1 milliárd dolláros Bloomberg várakozást is meghaladja.

Forrás: [origo]

Az EBITA növekedését elsősorban a latin-amerikai és az ázsia-óceániai térség támogatta. Előbbi 15 százalékkal haladta meg a tavalyi bázisértéket, míg utóbbi több mint három és félszer, ami az ausztrál Foster's felvásárlásához köthető. Az akvizíciót kiszűrve is kedvező, 10 százalékos bővülést mutatott a régió. Mindez ellensúlyozni tudta az Európában megtermelt EBITA 10 százalékos visszaesését.

David Belaunde, a Morgan Stanley elemzője szerint pozitív meglepetésnek számít a profit margin, javulása (+0,3 százalékpont), ami a költségmegtakarítási program mellett a felvásárlásokhoz köthető, melyek ellensúlyozni tudták a magasabb alapanyag költségeket, illetve a dél-afrikai rand és a közép-kelet európai devizák kedvezőtlen árfolyam alakulását.

11 százalékkal 17,5 milliárd dollárra növekedett az árbevétel, amit szintén Latin-Amerika és Ázsia/Óceánia húzott, utóbbi értékesítése több mint ötszöröződött. Ezalatt Európában 24 százalékkal esett vissza a bevétel.

Növekvő osztalék

A menedzsment 12 százalékkal 0,24 dollárra emeli előzetes osztalékfizetését, amit december 14-én fizet ki a cég. Erre azok a tulajdonosok vállnak jogosulttá, akik december 5-én piaczáráskor rendelkeznek SABMiller részvénnyel.

A társaság éves szinten kétszer szokott osztalékot fizetni, a nagyobb, "rendes" összeget általában júliusban, míg a kisebb előzetes osztalékot az év végén. Legutóbb nyáron 0,695 dollárt fizetett ki.

Ázsiában nyújtózkodnak az óriások

A Heinekenhez hasonlóan a SABMiller is Ázsia/Óceániában terjeszkedik. Nem véletlenül, hiszen a jelenleg is tartó évtizedben ettől a régiótól várják az egyik legnagyobb, 3,8 százalékos - átlagos éves - növekedést a sörétékesítés terén. A prémium piacot tekintve pedig legmarkánsabb bővülést mutathatja fel 7,9 százalékkal.

Forrás: [origo]

A SABMiller még tavaly vásárolta meg az ausztrál Foster's társaságot 10,9 milliárd dollárért, a versenyben azonban a harmadik számú sörtermelőnek számító Heineken sem szeretne lemaradni. A holland cég az Asia Pacific Breweries fennmaradó részét kebelezi be, mintegy 4,6 milliárd dollár fejében, miután a szingapúri versenyhatóság novemberben jóváhagyta a tranzakciót.

Forrás: [origo]

Jól megy a söriparnak

6 százalékos emelkedéssel reagált a londoni parketten a SABMiller kurzusa a pozitív jelentésre, ezzel a nagyobb európai vállalatokat tömörítő Stoxx Europe 600 index második legjobban teljesítő komponense.

SABMiller (London Stock Exchange)

Forrás: [origo]

2012 eddig eltelt részében impozáns teljesítményt mutathatnak fel a legnagyobb söripari cégek részvényei, hiszen egyaránt kétszámjegyű növekedést produkáltak. Ennek ellenére legkevésbé a SABMiller tulajdonosai lehetnek boldogok, mivel részvényük árfolyama "csupán" 19,5 százalékot emelkedett idén, szemben a Carlsberg 27,5, a Heineken 33,3, illetve az AB InBev 37,7 százalékos növekedésével.

A legnagyobb európai élelmiszer és italgyártó vállaltokat tömörítő Stoxx All Europe 800 Food & Beverage indexet (+17,6%) is csak mai kiemelkedő teljesítményének köszönhetően előzte meg.

A nagyobb söripar cégek, illetve az európai élelmiszer- és italgyártó szektor relatív teljesítménye az év eleje óta

Forrás: [origo]