Vágólapra másolva!
A korábbi kisváltó-, és váltósúlyú világbajnok Ricky Hatton szerint nem kell ismét attól tartani, hogy az újabb vereség után öngyilkosságot próbál meg elkövetni, ahogy tette azt korábban egy hasonló kudarc után.

A britek 34 éves ökölvívója három és fél év kihagyás után tért vissza a hétvégén, majd miután az ukrán Vjacseszlav Sencsenko a kilencedik menetben kiütötte, bejelentette visszavonulását. A Manny Pacquiaótól elszenvedett vereséget követően depresszióba esett, alkoholba menekült, kábítószerezett, és voltak öngyilkossági kísérletei, de szerinte most nem kell ettől tartani.

Forrás: AFP/Paul Ellis

"Ennél jobb formába nem tudtam volna kerülni, ha nem szedem be azt a testütést, talán kikapartak volna nekem egy pontozásos győzelmet. Sok volt már a kemény küzdelemből, a szorítóban és azon kívül is, a két végén égettem a gyertyát, gyilkoltam a testemet, ennél jobban tehát már nem ment volna. De most boldog ember vagyok, egyáltalán nem érzem azt, hogy fel akarom vágni az ereimet. Megkaptam a válaszokat, amiket akartam. Itt volt a lehetőség előttem, és bármilyen fájdalmas is ez, őszintén, férfiasan be kell vallanom, Ricky Hatton számára nincs tovább a szorítóban" - mondtza Hatton, aki a szombati meccsen harmadszor szenvedett vereséget Hatton, a többi 45 mérkőzését megnyerte, 32 alkalommal kiütéssel győzött.