Vágólapra másolva!
Tőkét emelt a CIG Pannónia a nem-élet üzletági egységében, a CIG EMABIT-ban. Az összesen 250 milliós tőkeinjekcióra azért volt szükség, mert a nem-élet üzletág a vártnál gyorsabban növekszik. A jelentős növekedés mindenképp pozitív hír a társaság számára, mivel ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé függ a cég a befektetéshez kötött életbiztosítások értékesítésének alakulásától és egyre inkább diverzifikálja termékportfólióját. 
Vágólapra másolva!

A tegnapi napon számolt be arról a CIG Pannónia, hogy 5 millió forinttal emeli a nem-élet üzletágának alaptőkéjét és további 245 millió forintot tőketartalékba helyeznek. Az összesen 250 millió forintos tőkeinjekcióra azért volt szükség, mert a CIG EMABIT a vártnál gyorsabb növekedést ért el, így a tőkemegfelelés miatt szükség volt pótlólagos tőkére.

A CIG Pannónia a múlt év végétől kezdte felfuttatni nem-élet üzletágát de jelentősnek mondható díjbevételt csak idén év elejétől mutat fel a cég. A CIG Pannónia befektetői számára mindenképp örömteli hír, hogy a nem-életbiztosítási termékek értékesítése fokozatosan egyre nagyobb hányadát adja a biztosító összes díjbevételének.

A harmadik negyedévben a CIG EMABIT eddigi legmagasabb negyedéves díjbevételét publikálta. A 861 milliós értékkel az első kilenc hónapban már összesen 2,2 milliárdos díjbevételnél tart a cég, ami igen jelentős növekedés a 2011-es 135 millió forinthoz képest.

Forrás: [origo]

Ez azért is nagyon fontos a cégcsoport számára, mert a legutóbbi negyedéves MABISZ statisztikák és a CIG Pannónia harmadik negyedéves eredményei is arról árulkodnak, hogy a unit-linked (befektetéshez kötött) életbiztosítások értékesítése lehanyatlóban van. A nem-életbiztosítási termékek felfutása azt jelenti, hogy a CIG Pannónia egyre jobban diverzifikálja termékportfólióját és egyre kevésbé fog így az élet üzletágtól függeni.

Forrás: [origo]

A CIG Pannónia árfolyama az utóbbi napokban történelmi mélypontra esett a vártnak megfelelő, de gyenge negyedéves számok hatására. A befektetőket leginkább az ábrándíthatta ki, hogy a cég új értékesítései további visszaesést mutattak az amúgy sem túl acélos első két negyedévet követően..

CIG Pannónia

Forrás: [origo]