Magyarázkodik a szerencsétlenül fecsegő tévésztár

Vágólapra másolva!
Bocsánatot kért korábbi szavai miatt Angus T. Jones, aki világhírű és dollármilliomos lett a Két pasi - meg egy kicsi-vel, majd mégis arra kérte a tévézőket, ne nézzék a sorozatot, mert egy szenny.
Vágólapra másolva!

Közleményben kért elnézést Angus T. Jones azért, ha közönyösnek, tiszteletlenek tűnt volna korábbi nyilatkozatával, amikor arra kérte a tévézőket, ne kövessék a Két pasi - meg egy kicsi-t, mert ha esik a nézettség, ő kiszállhat belőle. Egy szenny - állította a világ egyik legnézettebb szituációs komédiájáról, amely annak ellenére jól tartja magát, hogy másfél évvel ezelőtt ki kellett rúgni a mindenféle zagyvaságokat nyilatkozó Charlie Sheent.

Forrás: Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

A Jake-et alakító Jones, aki világszerte ismert lett a Két pasi - meg egy kicsi-vel, és állítólag 300 ezer dollárt kap részeként, a közleményben leírta, hogy hálás mindenkinek, akivel az elmúlt években dolgozott, és szinte családtagként tekint azon csodálatos emberekre, akikkel az elmúlt tíz évben együttműködött. Külön köszönetet mondott produkciós részről Chuck Lorre-nak, Peter Roth-nak, a Warner Bros. és a CBS vezetőinek, hogy lehetővé tették, hogy ilyen meghatározó, szépséges élményeket élhessen át. A sztoriról itt olvashat többet.