Vágólapra másolva!
André Villas-Boas, a Tottenham edzője megelégelte, hogy Luka Modric, a londoniak korábbi, a Real Madrid jelenlegi játékosa folyamatosan Spanyolországba csábítja Gareth Bale-t.

"Modricnak a saját csapatával kéne foglalkozni. Törődjön azzal, hogy kit kaphatnak majd a BL-sorsoláson, vagy azzal, hogy mi zajlik a Realnál, és ne a Tottenhamre koncentráljon" - nyilatkozta ingerülten Villas-Boas, aki a jelek szerint megunta, hogy Modric a Madridhoz hívja Bale-t.

A Tottenham portugál edzője szerint a csapatnak szüksége van azokra a játékosokra, akik a különbséget jelentik a pályán, épp ezért igyekeznek mindenkit megtartani, hogy odaérjenek az első négybe, és jövőre a BL-ben indulhassanak.

Bale csapata szezonbeli 23 tétmeccsén eddig 10 gólt szerzett, ami mutatja, milyen fontos játékosnak számít a Premier League-ben ötödik helyen álló, és az EL-ben is továbbjutásra esélyes Spursben.