Vágólapra másolva!
Chris Stamp fedezte fel a Who-t egy fekete misére hasonlító koncerten. Társával ő futtatta be Jimi Hendrixet is.
Vágólapra másolva!

Az 1942-ben született Chris Stamp nem a zeneiparból indult: ő és barátja, Kit Lambert egy filmstúdióban dolgoztak rendezőasszisztensként. 1964-ben dokumentumfilmet terveztek forgatni a kibontakozóban lévő angol rockzenei színtérről. Ezért nézték meg az éppen High Numers néven futó The Who-t - bár éppenséggel nem látták jól őket, mert a tömeg megakadályozta, hogy közeljussanak. De a lelkesedés átragadt rájuk: "teljesen letaglózott az élmény" - mondta Chris Stamp nem sokkal később; illetve egy másik nyilatkozatban fekete miséhez hasonlította azt, ahogyan a gitárját gerjesztő Pete Townshend vagy a dobját vadul ütő Keith Moon hipnotizálta a közönséget.

Bár sem Chris Stamp, sem Kit Lambert nem ismerte a zeneipart, elhatározták, hogy nemcsak lefilmezik a Who-t, hanem menedzselni is fogják őket. Megvásárolták az ehhez szükséges jogokat az akkori menedzsertől, visszaadták a zenekarnak az eredeti nevét, és a brit modok között igyekeztek minél népszerűbbé tenni. (A tervezett dokumentumfilmből pedig egy promóciós rövidfilm lett.) A fellépések néha rombolásba torkolló vadságát nem próbálták visszafogni, éppen ellenkezőleg; olykor ők maguk dobtak füstbombát a színpadra. A Who "ötödik és hatodik tagjának" számítottak, beleszóltak abba is, hogy melyik számokat vegyék fel; így például Chris Stamp ragaszkodott ahhoz, hogy a My Generationt kislemezen kiadják.

Az első két The Who-lemez sikere után, 1966-ban Stamp és Lambert alapított egy lemezkiadót Track Records néven. Itt jött már ki a The Who Sell Out és több más nagylemez, köztük a Tommy és a Quadrophenia is. A Track a korszak rockzenéjében nemcsak a Who által volt meghatározó. Itt jelent meg a Jimi Hendrix Experience Purple Haze című kislemeze, majd a zenekart, illetve Hendrixet a nemzetközi élvonalba katapultáló Are You Experienced nagylemez. A Crazy World of Arthur Browntól is kiadtak albumot, illetve gondozták a zenekar legismertebb dalát, a Fire-t.

Az egyik legsikeresebb rockzenekar menedzsereként, illetve egy meghatározó rockzenei kiadó vezetőjeként Chris Stamp és Kit Lambert is a rocksztárok életét élte, drogozással és minden egyébbel. Ez vezetett a szakításhoz a hetvenes évek közepén; később kibékültek azért, Stamp dolgozott több Who-kiadványon, gyűjteményen stb. A páros New Yorkba költözött és a zeneiparban maradt, bár a Track Records 1978-ban bezárt. Lambert 1981-ben agyvérzés következtében elhunyt; Chris Stamp végül 1987-ben elment elvonókúrára. Élete utolsó évtizedeiben addikciós tanácsadóként és terapeutaként dolgozott. Halálát rák okozta.

A Who megemlékezett róla egy detroiti koncerten. "Chris szivárványszínű szárnyakon távozott az univerzumba. Chris, soha nem tudunk megfelelően köszönetet mondani neked mindazért, amit az életünkbe hoztál" - mondta a színpadon Roger Daltry.