A sikerért öncenzúrázott a szomáliai rapper

K'naan úgy érzi, olcsók és lélektelenek a dalok, amiket az amerikai tiniket szem előtt tartva írt.

K'naan a New York Timesnak írt cikkében meglepően őszintén vall arról, hogy "öncenzúrát" alkalmazott októberben megjelent, Country, God Or The Girl című lemeze írása közben. Mint írja, Szomáliában gyerekként megismerte a cenzúrát: a felnőttek lehalkították a rádiót, amikor háborúellenes dalok szóltak - pedig ezeknek a szövegében csak kódolva jelenhetett meg a politikai üzenet. "Ekkor értettem meg, hogy milyen hatalma lehet a dalszövegeknek." A rapper, aki családjával 13 évesen menekült Kanadába, egyre sikeresebb lett lemezeivel, amelyeken szomáliai tapasztalatairól is írt. (2007-es lemezéről itt, a 2009-esről pedig itt írtunk.) 2010-ben pedig focivébé alkalmából a Wavin' Flag lett a Coca-Cola kampánydala, igaz, néhány, éhezőkről, szegényekről szóló sortól megfosztva.

Az új készítése előtt néhány nappal meghívták őt egy kis beszélgetésre a kiadótól. Mint K'naan írja, nem mondták meg neki, hogy mit csináljon, csak közöltek vele néhány információt, felvázolták a választási lehetőségeket. A legtöbb rajongója amerikai tinilány, leginkább 15 évesek, akik gyakorlatilag semmit nem tudnak Szomáliáról, és nem nagyon szeretik, ha nem amerikai dolgokról énekelnek, vagy a dalok szereplőinek nem angol neve van. A rádiós szerkesztők sem szeretik az olyan dalokat, amik nem szórakoztató témákról szólnak. Egy dal vagy a slágereket játszó adókba kerülhet be, vagy az "adult contemporary" (kb. felnőttpop) adókba, vagy a harmadik lehetőség, hogy egyáltalán nem játsszák.

K'naan ezután válságba került. Egyrészt szerette volna megírni a maga The Times They Are a-Changin'-jét vagy Natty Dreadjét (vagyis kb. egy társadalmi üzenetet hordozó, őszinte és mégis sikeres dalt), másrészt egy hang azt mondta a fejében: "Több emberhez eljuthat a zenéd. Miért köpnéd szembe a szerencsédet? Hát még az orvosságot is megédesítik, mielőtt lenyelik az emberek! És elkezdtem igent mondani. Igent az A listás producerekre. Igent a Los Angeles-i stúdióra. Igent arra, hogy a dalaimban szereplő embereknek olyan neveket adjak, mint Mary és Adam."

A zenész most úgy látja: az így született dalok talán rádióbarátabbak lettek, de végtelenül olcsók - nincs lelkük. És úgy érzi, hogy bár a szövegeket le lehet butítani, az ember akkor sem szabadulhat meg a saját történetétől, önmagától. "Szerintem a 15 éves lányok is megértik ezt - ha nem is az eszükkel, talán a lelkükkel." Most azt reméli, hogy talán majd újra megtalálja magát.