Fél éve nem fogadtak már ennyien a Teva szárnyalására

Vágólapra másolva!
Jeremy Levin vezérigazgató ma nyilvánosságra kerülő terveiben bíznak az izraeli Teva gyógyszercég befektetői. Az opciós piacon hét hónapja nem látott magasságokba tornászták fel a cég részvényeire nyitott vételi és eladási opciók arányát, ami nagy optimizmust tükröz a vállalattal kapcsolatban. A befektetők azt várják, hogy új intézkedések révén a részvények árfolyama tovább emelkedik hét hónapos csúcsáról, ami jelentős nyereségekhez juttathatná őket opciós call pozícióik révén.  
Vágólapra másolva!

Nagy reményeket táplálnak a piac szereplői a Teva részvényei iránt, amit bizonyít, hogy a nyitott vételi és eladási opciók aránya május óta nem látott magasságokba, 1,41 pontra emelkedett.

A befektetők nagyon bíznak Jeremy Levin vezérigazgatóban, aki a gyógyszergyártó legújabb növekedési tervét fogja ma nyilvánosságra hozni. A bejelentésre kerülő intézkedésekkel azt a folyamatot kívánják megfordítani, ami a Tevának a legolcsóbb gyógyszergyári részvénnyé válásához vezetett. A várakozások szerint új bevételi források szerzését, 1,5-2 milliárd dolláros költségcsökkentő intézkedések bevezetését, és a termelés bővítését fogják előtérbe helyezni az új terv során.

A befektetők optimizmusát a Levinbe vetett hitük táplálja, aki májusban érkezett a céghez a Bristol-Myers-től azzal a feladattal, hogy vele új készítményeket fejlesszenek ki. A Teva kilátásai ugyanakkor nem túl rózsásak a menedzsment szerint, miután november végén 19,5 milliárd dollárra csökkentették jövő évi bevételi előrejelzéseiket, miközben a Bloomberg elemzői 20,8 milliárd dollárt vártak. Ezen túl az egy részvényre jutó nyereségük is "csak 4,85-5,15 dollár között lehet a várt 5,63 dollár helyett 2013-ban.

A TEVA árfolyama Amerikában (USD)

Forrás: [origo]