Vágólapra másolva!
Társai kimentették a bajból Tomori Zsuzsannát a Románia elleni Eb-meccsen, a nőikézilabda-válogatott eltiltott átlövője az elődöntőben hálálná ezt meg nekik.

Elkerülné Norvégiát az Eb elődöntőjében a nőikézi-válogatott, amihez meg kell nyernie a középdöntős csoportját. Ez azt jelenti, hogy a csütörtöki utolsó fordulóban több pontot kell szereznie Montenegrónál. Magyarország Oroszországgal, Montenegró Spanyolországgal találkozik a zárókörben.

"Kemény lenne Norvégiával meccselni az elődöntőben, de van tervünk" - mondta korábban Karl Erik Böhn, a magyarok norvég szövetségi kapitánya.

A két hete az év játékosának választott Tomori Zsuzsanna piros lapot kapott Montenegró ellen, eltiltották, így nem játszhatott Románia ellen, a csapat azonban nélküle is nyert hat góllal, és elődöntőbe jutott.

"Hálás vagyok a lányoknak, hogy kimentettek a bajból, remélem, a pályán is sikerül meghálálnom, például az elődöntőben" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Tomori. "Jól esett nagyon, mikor a meccs végén az én mezemet lobogtatták. Valódi csapat vagyunk, és ezek nem csak szavak, mindannyian tűzbe mennénk a másikért."

Eb, középdöntő, csütörtöki program:

II. csoport:
16.15 Spanyolország - Montenegró
18.15 Németország - Románia
20.15 Magyarország - Oroszország

I. csoport:
16.10 Csehország - Svédország
18.10 Szerbia - Franciaország
20.10 Norvégia - Dánia