Vágólapra másolva!
A férfivízilabda-válogatott leköszönő, háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitánya, Kemény Dénes is indul a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáért.

Kemény a Nemzeti Sportnak adott interjúban azt mondta, az indulásának az volt a feltétele, hogy az összes klub támogatását élvezze, és végül kilenc klub fejezte ki meggyőződését, hogy rá van szükség.

Jelenleg úgy tűnik, Keménynek egyetlen riválisa lesz az elnökválasztáson, mégpedig korábbi játékosa, a kétszeres olimpiai bajnok kapus, Gergely István.

A posztjáról az ötödik hellyel záruló londoni olimpia után távozó Kemény a programja egyik legfontosabb elemeként az utánpótlás kérdését jelölte meg, de a sportági marketing erősítését is célul tűzte ki, elsősorban a női szakág területén.