Hétvége Barcelonában 30 ezerért

Barcelona, Sagrada Familia
Vágólapra másolva!
Hány napra érdemes elugrani Barcelonába? A helyes válasz nyilván az, hogy a lehető legtöbbre, de ha anyagi, vagy időprobléma adódik, bátran állítható, hogy akár másfélre is. Persze egy ilyen kanyarral a látnivalók töredékét se lehet megnézni, de ha a menetrend és a repülőjegy ára megfelelő, akkor nem szabad elszalasztani a lehetőséget.
Vágólapra másolva!

Sajnos a repülőjegyek árai elindultak felfelé, miután mindkét fapados, amely a katalán fővárosba repül Budapestről, csökkentette járatai számát. Nyáron még mindkét cég naponta repült, most már heti 3-4 járat maradt csak, szerencsére eltérő napokon. Ezt részben a barcelonai reptér díjainak jelentős emelése okozta. Egy hónapja még 2-3 ezer forint körül is voltak jegyek, most már inkább az 5-6 ezres indulóár a jellemző.

Egy barcelonai út költségét nagymértékben befolyásolja az, hogy mit is akarunk megnézni. Aki nagyon költségérzékeny, és csak a város atmoszférájába akar belekóstolni, valamint híres parkjait bejárni, ezt természetesen ingyen megteheti. Aki viszont a város legfőbb nevezetességeit sem akarja kihagyni, igen mélyen kell, hogy a zsebébe nyúljon.

A város leghíresebb épületei, illetve parkjai szinte mind magukon viselik Antoni Gaudí keze nyomát. Az organikus építészet egyik legkiválóbb képviselőjének munkái valóban lenyűgözőek. Egész Spanyolország egyik legfontosabb turistalátványossága a Sagrada Familia, vagyis Szent Család katedrális. Jelenleg is épül, s talán Gaudí halálának századik évfordulójára, 2026-ra elkészül. Az építész életének utolsó 40 évében erre a munkára koncentrált, itt is van eltemetve. Kihagyni vétek, de fel kell készülni a 13 eurós belépődíjra.

Forrás: AFP/Eurasia Press
A La Sagrada Familia belülről

A Gaudí által tervezett épületek közül talán a Casa Batlló a legvarázslatosabb. Aki viszont nem készül fel rá előre, igencsak meglepődhet a 20 eurós belépődíjon. Ehhez képest a Picasso múzeum beugrója csak 11 euró, ráadásul vasárnap délután és minden hónap első vasárnapján egész nap ingyenes.

A negyedik nem olcsó, de mindenképp ajánlott látnivaló egy újabb Gaudí-remek, a La Pedrera, melynek formáival a szél és a hullámok munkáját szimbolizálta az építész. Bent Gaudíról szóló kiállítást nézhetünk meg, a tetőn pedig egészen fura kémények árasztanak bizarr hangulatot. Sajnos ide is 14 euróért lehet csak bejutni, ha tehát valaki e négy látnivaló közül egyiket sem akarja kihagyni, kapásból mintegy 17 ezer forintot kénytelen otthagyni a pénztáraknál. Természetesen van a városnak is olyan turistakártyája, amely ingyenes belépést biztosít egy csomó múzeumba, de a legfontosabbak pont nincsenek benne.

Rengeteget láthat az a turista is, aki levadászta a párezer forintos repjegyet, és nem akar, vagy nem tud sokat költeni belépőkre. A Rambla Spanyolország leghíresebb utcája, tele vidáman sétafikáló helyiekkel és turistákkal, sokféle kis bolttal, butikkal. A legmeglepőbb a sok kisállat-kereskedő. Déli végén Kolumbusz tengerre mutató szobra áll, annak állítva emléket, hogy a nagy felfedező az Újvilágból hazatérve itt találkozott a spanyol uralkodóval. Északi végén pedig a város főtere, a mindig nyüzsgő Placa de Catalunya. Nagyjából középen nem szabad kihagyni a nézelődést a mindig nyüzsgő piacon (Mercat de Sant Josep).

Forrás: AFP/Jacques Pierre
Séta a Ramblán, kicsit még melegebb időben

A parkok közül ismert és kötelező a Güell park, ahol nem csak Gaudí épületei és objektumai keltenek feltűnést, de a csúcsra felsétálva gyönyörű kilátás is nyílik a városra és a tengerre. A kisebb parkok közül nagyon érdekes a Parc Miró, mely pálmaligete mellett a híres katalán művész Madárhölgy nevű alkotását is rejti. A Sants állomás melletti park a természet és a kortárs művészet összhangját kínálja: tó, tíz világítótorony és érdekes szobrok találhatók itt. Ha elfáradtunk, és van idő még a szállás elfoglalásáig vagy a reptérre menő vonat indulásáig, érdemes itt eltölteni az időt. Szinte minden parkban van játszótér is.

Persze nem maradhat ki egy séta a Montjuic hegyen sem: az olimpiai stadion, a szokatlan kinézetű tévétorony mellett itt van a Fundació Joan Míró is, ahol a művész több ezer alkotása látható. A hegy alján a kissé giccses, de érdekes fény- és hangjátékokat produkáló szökőkút is vonzó, bár télen csak hétvégén működik. Mellette a Caixa Forum művészeti központként funkcionál.

Forrás: AFP/Brigitte Merle
A Montjuic-hegy Barcelonában

A Montjuic hegyről nagy élmény kabinos felvonóval átsuhanni a tengeröböl felett a La Barceloneta negyedbe, ahol jó és nem drága haléttermek vannak. Persze ennek is ára van: 9 euró egy útra, 12,50 a retúr. Télen ráadásul meglehetősen rövid az üzemidő, csak 11 órától fél 6-ig jár.

A válságnak nyoma sincs

Barcelonában, legalábbis a belvárosban semmi nem érezhető abból a feszültségből, amely a komoly gazdasági válság miatt Spanyolországot sújtja. November legvégén a katalán elszakadási törekvések sem jelentek meg az utcán semmilyen formában, még plakátok sem voltak. Demonstrációk ugyan egyre gyakrabban fordulnak elő, de ha nem szaladunk bele egy ilyenbe, illetve elkerüljük a sztrájkokat, Barcelona ma is egy békés és büszke nagyváros képét mutatja.



A katalán fővárosba télen már csak a klíma miatt is élmény elrepülni Magyarországról: a nálunk gyakori nagy mínuszok után általában kellemes és napos 10-15 fokban lehet mászkálni a városban.

Abban, hogy akár 2-3 napra is érdemes lehet elmenni Barcelonába, segít, hogy a költségeket nem növeli a reptéri transzfer díja. Mind a közlekedési napijegy, mint a 10-es gyűjtőjegy érvényes a reptéri vonatra, amely fél óránként jár. A 10-es gyűjtő különösen megéri, mindössze 9,45 euróba kerül és átszállni is lehet vele, 75 percig korlátlanul. Vagyis olcsóbb, mint a budapesti hasonló konstrukció, mely alig ad kedvezményt a sima vonaljegyhez képest. S persze több személy is használhatja: mivel elektronikus jegyről van szó, nem pedig pesti típusú, tépegetősről, a metróba való belépéskor a kapun elsőnek áthaladó visszanyújtja a gép által kidobott kártyát a kint maradónak, aki ezután tud belépni vele.

Forrás: AFP/Brigitte Merle
A barcelonai metró

A téli időszakban a belvárostól 20-30 percnyi metró-, vagy villamosútnyira bőven lehet jó minőségű szállodai szobákat foglalni 50 euró alatt is, a sokágyas belvárosi hostelekben pedig 15 euróért akadnak ágyak. Az olcsóbb éttermekben 10-15 euróból már jól lehet lakni helyi specialitásokkal, a számlát itt is az italok dobják meg. Részletes várostérképet már a reptéri infópultnál érdemes venni, 1 euróért. A vasúti és metróhálózatról ingyen lehet térképet felvenni az állomásokon, busztérképet viszont nem adnak, érdemes indulás előtt még itthon kinyomtatni.

Csak a pénztárca vastagságán és a tervezett programon múlik tehát, hogy mennyire lehet egy barcelonai kirándulás árát leszorítani. Aki kikapja az 5-6 ezer forintos repjegyeket, 30 ezer forintból kényelmesen eltölthet akár 3 napot is úgy, hogy néhány fizetős látnivalót is beiktat.

Menetrendi problémák

Sajnos az ideális repülőmenetrend tavaszig nem igazán jön össze: ez reggeli indulást és esti visszarepülést jelentene. Budapestről ugyan a Wizz Air és a Ryanair gépei is hajnalban indulnak Barcelonába, de hazafelé délután csak péntekenként van egy Ryanair-járat. A nyári menetrendbe lépve a Wizz Air már délután indul Budapestről és este vissza, a Ryanair pedig még nem döntött arról, hogy megtartja-e az útvonalat, ugyanis még nincsenek a járatai meghirdetve március utánra.