Madonnáé volt 2012 legjövedelmezőbb turnéja

Madonna, Sticky & Sweet Tour, Róma
Vágólapra másolva!
Idén az 54 éves énekesnő kereste a legtöbbet az MDNA lemez turnéjával, amelynek sikere érdekében szokás szerint mindent bevetett.
Vágólapra másolva!

A Billboard adatai szerint idén Madonna turnéja volt a legsikeresebb, legalábbis anyagi értelemben mindenképpen: összesen 228 millió dollárt keresett az idei turnéjával, melyet szokás szerint kisebb-nagyobb botrányok kísértek. Az énekesnőt beperelték például Oroszországban, amiért homofóbia-ellenes karszalagokat osztogatott a szentpétervári koncertjén, kifütyülték New Orleansben, amiért Obamának kampányolt; fegyvert rántott a színpadon Coloradóban és sírva fakadt Berlinben.

Forrás: AFP

Madonnát Bruce Springsteen követi 199 millió dollárral, a lista harmadik helyén pedig a Fallal turnézó Roger Waters található, 186 millióval. Az első tízben ott van még a három éve halott Michael Jackson (a Cirque Du Soleil produkciójával), a Coldplay, illetve Madonna legújabb riválisa, Lady Gaga, aki egyébként nem lehet túlzottan büszke rá, hogy nemrég Dél-Amerikában harmadannyi koncertjegyet adott el, mint Madonna, noha utóbbi sokkal drágábban árulta az övéit. A lista első 25 helyezettje részletesen itt látható.