Kiárusította ázsiai egységét az AIG

Vágólapra másolva!
6,45 milliárd dollárért adta el az AIG az ázsiai AIA-ban meglévő részesedésének utolsó csomagját is. Összesen mintegy 35 milliárd dollár fejében vált meg operációjától az amerikai biztosító, amennyit korábban a brit Prudential is hajlandó lett volna áldozni az ügyletre. Az AIG-nek elsősorban az államtól kapott mentőcsomag visszafizetése miatt kellett több egységét is értékesítenie.
Vágólapra másolva!

6,45 milliárd dollárért értékesítette az ázsiai AIA Group Ltd.-ben meglévő utolsó részesedését az amerikai AIG biztosító. Az eladó a 29,65-30,65 hongkongi dolláros sávban kínálta fel részvényeit, melyeket a sáv felső tartományban 30,3 hongkongi dolláron kapkodtak el a vásárlók. Az ár ugyan 4,3 százalékkal alacsonyabb, mint a pénteki záróár, de még így is jócskán meghaladja az AIA IPO-ján elért 19,68 hongkongi dolláros kibocsátási árat.

2010 márciusában a brit Prudential biztosító 35,5 milliárd dollárnyi készpénzt, illetve részvényt kínált fel a teljes AIA csomagért, melyet később 30,4 milliárd dollárra csökkentett. Az ajánlatok azonban visszautasításra kerültek.

Az AIG ezután inkább bevezette a hongkongi tőzsdére az AIA-t, ahol 2010 októberében a biztosító mintegy kétharmadától vált meg az IPO keretin belül, mintegy 20,5 milliárd dollár fejében. Ezt követően két nagyobb csomagtól vált meg összesen 8 milliárd dollárért. Ehhez jön hozzá a friss 6,5 milliárd dollárnyi tőke, amellyel összesen 35 milliárd dollárért vált meg az AIA-tól.

Az AIG az elmúlt években azért értékesítette egyes egységeit, köztük az AIA-t is, mivel forrásra volt szüksége az amerikai államtól kapott 182 milliárd dolláros segélycsomag visszafizetésére, amire még a 2008-as válság idején szorult rá. A biztosító az elmúlt héten rendezte adósságát a pénzügyminisztériummal szemben.

Az AIA 2 százalékos csökkenéssel reagált a kialakuló árfolyamra ma hajnalban, miután hétfőn felfüggesztés alatt volt a részvény a tranzakció miatt. Ugyanakkor a gyors növekedést felmutató 16 piacon működő AIA igen impozáns teljesítményt tud idén felmutatni, közel 30 százalékot emelkedett az év eleje óta. Féléves jelentésében pedig 10 százalékos profitbővülésről számolt be az előző évhez képest.

AIG (NYSE)

Forrás: [origo]

AIA Group Ltd. (Hong Kong) - heti grafikon

Forrás: [origo]