Vágólapra másolva!
A nemzetközi bundabotrány egyik magyarországi érintettje, Aczél Zoltán a másodosztályú Szigetszentmiklós labdarúgócsapatánál Zoran Kuntic vezetőedző egyik segítője az nso.hu értesülése szerint.

Az internetes portál csütörtökön arról számolt be, hogy Potóczki Tamás klubelnök nem erősítette meg a hírt, de Kuntic elismerte, hogy Aczél dolgozik mellette pályaedzőként.

Aczél csapatnál dolgozhat, de mérkőzésen nem ülhet le a kispadra, mivel a fogadási csalási ügy egyik gyanúsítottjaként a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által rendezett versenysorozatban érvényes az eltiltása.

Aczél Zoltánt, aki 2008 és 2010 között a magyar válogatott másodedzőjeként is dolgozott, 2011. november 30-án vették őrizetbe, mert két rendbeli, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel vele szemben, még 2009 tavaszán a Siófok vezetőedzőjeként.

Az eset miatt a Szombathelyi Haladás szerződést bontott a trénerrel. A KNYF tavaly márciusban a két siófoki után egy újabb, REAC-mérkőzés eredményének manipulálásával gyanúsította meg a szakembert, aki 2006 és 2008 között dolgozott a rákospalotaiak vezetőedzőjeként.