Vágólapra másolva!
Kettő plusz egy évvel meghosszabbította szerződését Paal Oldrup Jensen, a Fehérvár KC nőikézilabda-csapatának norvég edzője.

Az egyévnyi közös munka után úgy döntött, elfogadja a fehérvári nőikézilabda-csapat szerződéshosszabbítási ajánlatát Paal Oldrup Jensen. A Fehérvár KC norvég edzője azt mondta, azzal, hogy most kettő plusz egy évre ír alá, egyértelműen jelzi, hogy jó döntésnek bizonyult számomra, hogy tavaly tavasszal elfogadta a klub ajánlatát.

"Számos érv szólt amellett, hogy hosszabb távra elkötelezzem magam a klubomhoz. Olyan csapattal dolgozom, melyben nagy lehetőséget látok; tovább szeretném fejleszteni a csapatot és a játékosokat, és hiszek abban, hogy erre képes is vagyok. A lányok partnerek abban, hogy szorgalmasan dolgozzunk a fejlődésért" - nyilatkozta Jensen.

"Meggyőződésem, hogy több mint egy vagy két szezonra van szükség ahhoz, hogy felépítsünk egy csapatot. Most már, hat hónap elteltével, kezdem jól ismerni a játékosaimat, a környezetünket, a klubunkat, az itteni kézilabda-kultúrát és a többi csapatot, aminek nagy hasznát veszem a napi munkában. Minden bizonnyal más az edzői stílusom, mint amit a lányok megszoktak, és ahhoz mindig idő kell, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz, és elérjük azok teljes hatását. Gyakran érzékelem, hogy bár apró változtatásokat hajtok csak végre, azok a csapat számára jelentősnek tűnhetnek felfogásban és a munka jellegében."

A szakember elmondta, számára igazi kihívást jelent a magyar bajnokság, mert minden meccsen a legjobb teljesítményt kell nyújtani, különben vesztesként hagyják el a pályát.