Vágólapra másolva!
Csapata, a Los Angeles Lakers csak szenved az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, ezzel együtt a liga pontlistáját vezető Kobe Bryantet sorozatban 15. alkalommal választották be az NBA All Star-mérkőzésének kezdőcsapatába.

A 34 éves, kétszeres olimpiai bajnok bedobó előtt soha senki nem került be a Kelet-Nyugat mérkőzés kezdőjébe egymás után 15-ször, ráadásul Bryant most 1 591 437 szavazattal a legtöbb voksot kapta a rajongóktól.

A nyugati csapatba Bryant mellett a Lakers centere, Dwight Howard, a másik Los Angeles-i együttes, a Clippers sztárjai, Chris Paul és Blake Griffin, illetve a tavalyi döntős Oklahoma City Thunder legjobbja, Kevin Durant került be.

Keleten LeBron James (1 583 646 szavazat), a bajnok Miami Heat kulcsembere kapta a legtöbb voksot. Mellette a Heatből Dwyane Wade, a New York Knicksből Carmelo Anthony, illetve a Boston Celticsből Rajon Rondo és Kevin Garnett lesznek majd ott a pályán a feldobásnál.

Az All Star-hétvégét február 15-17-én rendezik meg Houstonban.