Vágólapra másolva!
Több mint 10 százalékos csökkenéssel 100 forint alá süllyedt a mai nap folyamán a csődeljárás alatt álló E-Star árfolyama. 
Vágólapra másolva!

Ma délután, több mint 10 százalékos napon belüli esést követően benézett a 100 forintos lélektanilag fontos szint alá az E-Star részvényeinek árfolyama. A csődeljárás alatt álló társaság részvényárfolyama a 2011. május 16-i 12 430 forintos történelmi csúcspont elérése óta már 99,2 százalékkal került lejjebb.

E-Star

Forrás: [origo]

Korábbi cikkünkben már pedzegettük, hogy véleményünk szerint egy esetleges 50 millió darabos részvénykibocsátással a részvények fair értéke 100 forint alá csökkenne. Ennek az az oka, hogy a tervezett részvény-kötvény konverzió során a részvényszám növekedése az egy részvényre jutó fair érték csökkenéséhez vezet. A társaság március 24-én tart közgyűlést, ahol újra napirendre kerül az 500 millió forintos tőkeemelés kérdése is, így a részvények ára vélhetően továbbra is nyomás alatt maradhat.

Forrás: [origo]

Ezt megelőzően konkrét számításokkal támasztottuk alá, mekkora fair érték csökkenésre számíthatnak a részvényesek, ha valóban 50 millió darabbal növelnék a részvényszámot a hitelezőkkel kötendő csődegyezség során.