Vágólapra másolva!
Az Európai Klubok Szövetsége (ECA) nem támogatja az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tervezett reformjait, amelyek szerint néhány éven belül 64 csapatosra bővítenék a Bajnokok Ligáját, az Európa Ligát pedig megszüntetnék.

Az ECA 36 ország 87 klubjához intézett körkérdést, s a válaszadók 92 százaléka egyáltalán nem akar változtatást a két sorozatban.

"Ez az eredmény is azt bizonyítja, hogy a mostani formával elégedettek a klubok" - nyilatkozta Karl-Heinz Rumenigge, az ECA elnöke. Az egyesületek ugyanakkor támogatnák azt az elképzelést, hogy az aktuális Európa Liga-győztes a következő idényben a BL-ben indulhasson.

Michel Platini, az UEFA elnöke még novemberben nyilatkozta, hogy a BL-reformról 2014-ben szeretnének dönteni. A francia sportvezető főként azért szorgalmazza a változtatást, mert a BL 1,34 milliárd eurós bevételével hatszor akkora összeget hoz az UEFA konyhájára, mint az EL.