Szúrja az irakiak szemét az Exxon kurd kalandja

Vágólapra másolva!
Szúrja az iraki kormány szemét, hogy a világ legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil az iraki olajmezők mellett vitatott hovatartozásó kurd területeken is kitermelést szeretne folytatni, ezért most a vezetők ismét választás elé állították a vállalatot. Az ultimátum szerint a cég nem folytathat egyszerre az iraki és kurd olajmezőkön kitermelést, és dönteniük kell melyik oldalt választják.
Vágólapra másolva!

Nem nézi jó szemmel az iraki kormány az Exxon Mobil kurdokkal való üzletelését. Az olajvállalat ugyanis Irakban a vitatott hovatartozású kurd területeken is kitermelést szeretne folytatni 6 olajmezőn. Az iraki vezetés azon van felháborodva, hogy Irakban csak nekik van felhatalmazásuk olajszerződéseket kötni, és az olajexportot kontrollálni. Viszont az országtól elszakadni vágyó kurdok is a magukénak tekintik a vitatott olajmezőket, és nem hajlandóak lemondani a szerződéskötési jogaikról.

Az iraki vezetés ezért most választás elé állította az Exxon-t, hogy döntsön, iraki vagy kurd területen kívánja folytatni tovább tevékenységét. A vállalatnak néhány napon belül kell választ adni, hogy melyik oldalt választotta. Hogy a számukra kedvezőbb választ kicsikarják, Nuri al-Maliki iraki miniszterelnök össze is hívott egy találkozót az Exxon Mobil vezetőjével, Rex Tillersonnal a múlt héten. Piaci források szerint Maliki kedvező feltételeket kínálhatott Tillersonnak az ország déli részén fekvő olajmezőkön maradásért cserébe, és hogy vonuljanak ki a kurd területekről. Ezzel párhuzamosan a kurdok sem tétlenkednek, akik az olajcégek számára vonzóbb termelésmegosztási szerződéseket kínálnak partnereiknek.

A döntés ugyanis kiemelt jelentőséggel bír, mivel az erőviszonyokat is megváltoztathatja az országban az irakiak és a kurdok között. Irak számára azért kiemelt fontosságú a döntés, mert az ország az olajexportját kívánja növelni, hogy így pörgesse fel a háborúk és különböző szankciók miatt visszaeső gazdaságát. Az ország a világ ötödik legnagyobb olajtartalékával rendelkezik, és Szaúd-Arábia után a legnagyobb kitermelőnek számít.

Az Exxon Mobil részvényeit nem sokkolta túlságosan a helyzet, tegnapi záróértéke körül forog az árfolyamuk.

Exxon Mobil árfolyama (NYSE)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]