Meglepően higgadt szavak Matolcsytól

Vágólapra másolva!
Az utóbbi hónapokban megjelent írásaihoz képest a befektetők számára nyugtatóan ható gondolatokat fogalmazott meg Matolcsy György a Wall Street Journalnak adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter szerint a jegybank függetlensége a jövőben is elsődleges prioritás kell legyen, a növekedést ösztönző lépések pedig csak az elsődleges inflációs célok teljesülése esetén lehetségesek. Olyan monetáris intézkedések elképzelhetetlenek, melyek a költségvetést finanszíroznák, viszont az EKB, a BoE, vagy akár a Fed alternatív lépéseit érdemes lehet jobban is szemügyre venni. A következő hetekben várható devizakötvény-kibocsátás előtt talán nem is csoda, hogy ilyen higgadt szavakat lehet hallani az unortodox lépéseiről elhíresült minisztertől.
Vágólapra másolva!

Nem kapott felkérést a nemzeti bank élére - a sokak által a posztra egyik legnagyobb esélyesként számon tartott - Matolcsy György, aki elmondása szerint boldog a nemzetgazdasági minisztérium élén betöltött szerepével.

A miniszter megerősítette, hogy a kormány és a jegybank között stratégiai együttműködés létrejöttét szeretné látni, de hozzátette, hogy a jegybanki függetlenségnek - ahogy eddig is, úgy a jövőben is - meg kell maradnia. Matolcsy szerint a jegybanknak továbbra is az infláció kordában tartását kell elsősorban szem előtt tartania, költségvetési hiány monetáris finanszírozása pedig egyszerűen szóba sem jöhet. Ez egyrészt ütközne az európai elvekkel, másrészt az országnak - köszönhetően a reformintézkedéseknek - nincs is szüksége ilyen jellegű lépésekre.

A jegybank viszont tehet azért, hogy a gazdasági növekedést támogassa, ahogy azt például az EKB, vagy az angol jegybank példáján keresztül is láthattuk. Magyarországnak viszont hozzájuk képest nagyon óvatosnak kell lennie, a jelentős lakossági hitelállomány miatt sokkal konzervatívabbnak kell maradnia és úgy kell majd segíteni a kis és közepes vállalkozások hitelhez való hozzájutását, hogy azzal ne sértsen európai uniós jogokat. A jegybanknak az inflációs folyamatokat kell elsődlegesen szem előtt tartania, de ha azok rendben vannak, akkor a növekedés és foglalkoztatás serkentése is képbe kerülhet.

Az interjúban Matolcsy nem nevezte meg, hogy mik lehetnek azok az intézkedések, amiket a jegybanknak használnia kellene. Szerinte azt majd az új jegybanki vezetésnek kell eldönteni, mindenesetre szerinte az EKB, a BoE, de egyes esetekben a Fed példájából is lehetne meríteni.

A forinttal kapcsolatban Matolcsy azt mondta, hogy annak stabilitására kell törekedni, hiszen az vezethet az üzleti környezet javulásához. A bizalmat építő lépésekre van szükség a miniszter szerint.