Bedobhatja a törölközőt az ELMŰ és az ÉMÁSZ is

Vágólapra másolva!
Egy 30 százalékos áramár csökkentés következtében az ELMŰ és az ÉMÁSZ is beszüntetné tevékenységét hazánkban az igazgatóság elnökének nyilatkozata szerint. A társaságoktól idén veszteséget vár a menedzsment a januári árcsökkentés és a bevezetett közműadó miatt. Elmondása szerint a közműcégek legnagyobb tulajdonosa, az RWE is megfontolná részesedésének értékesítését, korábban a második számú EnBW már árulta pakkját, csak nem talált rá vevőt megfelelő áron.
Vágólapra másolva!

További 30 százalékos áramár csökkentés esetén beszüntetheti tevékenységét az ELMŰ és az ÉMÁSZ is - mondta el a két cég igazgatóságának elnöke, Marie-Theres Thiell a Népszabadságnak. A további rezsicsökkentési tervről nemrégiben számolt be Lázár János, kormánypárti politikus, aki az elkövetkezendő másfél évben még 30 százalékos árcsökkentést tartana kívánatosnak a villamosenergia területén is.

Interjújában kifejtette, hogy a villamosenergia-számla egyharmadát adók teszik ki, ezen kívül további egyharmad üti az állami nagykereskedő, az MVM markát, míg a fennmaradó rész jut a hálózat, az ügyfélszolgálat és a bérek kifizetésére. Egy újabb érvágással pedig gyakorlatilag lehúzhatnák a rolót.

A 2012-es eredményekről és a kifizetendő osztalékokról nem kívánt információt szolgáltatni az igazgatóság elnöke. A 10 százalékos januári rezsi csökkentés és az új közműadó következtében azonban idén veszteséges működésre számít.

Marie-Theres Thiell elmondása szerint az ELMŰ és az ÉMÁSZ legnagyobb tulajdonosa, a német RWE nem zárkózik el tőle, hogy értékesítse részesedését. A másik nagytulajdonosról, a szintén német Energie Baden-Württenberg AG-ről már korábban kiderült, hogy árulta részvénycsomagjait, azonban nem talált vevőkre, vélhetően a jövedelmezőség romlása miatt. Potenciális vevőjelölt továbbra is az állami tulajdonban lévő MVM lehet, amely néhány éve egyaránt növelte részesedését az ELMŰ-ben és az ÉMÁSZ-ban. A teóriát erősítheti, hogy a kormány nemrégiben megvásárolta a E.ON hazai gázüzletágát.

Forrás: [origo]

A két cég még 2005-ben szerzett többségi részesedést a két hazai közműben. Az első évek jó teljesítményét követően az elmúlt időszakban mindkét részvény árfolyama töredékére esett vissza. A papírok elsősorban magas osztalékhozamukkal hívták fel magukra a figyelmet, de a nyereség eltűnésével az osztalék is eltűnhet a részvényesi juttatási palettájukról.

ELMŰ - havi grafikon

Forrás: [origo]

ÉMÁSZ - havi grafikon

Forrás: [origo]