500 milliárdot kaszálna a Google feje

Vágólapra másolva!
2,5 milliárd dollár értékű Google részvénytől válna meg a cég korábbi vezérigazgatója, jelenlegi elnöke, Eric Schmidt. A Google nagyjából 1 százalékának megfelelő pakkot az elkövetkező egy évben értékesítené a cég közvetlen vezetéséből két éve távozott menedzser. Nem a legjobb jel, de kár lenne túlzottan negatívan értékelni, hiszen a részvény történelmi csúcsokon mozog.
Vágólapra másolva!

Eladja Google-részesedése közel felét a cég elnöke, Eric Schmidt - derült ki egy pénteken beadott felügyeleti dokumentumból. Schmidt a Google 2,3 százalékával, azaz nagyjából 7,6 millió részvénnyel rendelkezik, amiből úgy tervezi, hogy 3,2 milliótól megválik a tőzsdén, ami a jelenlegi árakon 2,5 milliárd dollárnak, azaz mintegy 530 milliárd forintnak megfelelő összeget hozhat a konyhára.

A Google a Facebookhoz hasonló kettős részvénystruktúrát tart fent, amelyből az "A" sorozatú részvények forognak a tőzsdén, a közkézen nem forgó "B" sorozat viszont több szavazati jogot testesítenek meg, ezáltal a vezetők a tulajdoni hányaduknál lényegesen nagyobb beleszólást tartottak meg a vállalat ügyeibe. Így fordulhat elő, hogy Schmidt valamivel több, mint 2 százalékos tulajdoni hányadához 8,2 százalékos szavazati arány tartozik. A hírek szerint a részesedését az "A" részvények eladásával csökkenti, így várhatóan a szavazati joga nem zsugorodik a részesedéséhez hasonló mértékben.

Schmidt nem osztotta meg a publikummal, hogy miért válik meg a pakktól, de a Google közleménye szerint az értékesítést egy évre is elhúzhatja, hogy ne rombolja le a Google piacát az erőletett eladásokkal. Az elmúlt egy hónapban egyébként átlagosan 2,4 millió darab Google részvény fordult meg a piacon, így az eladások valószínűleg nem jelentenek majd különösebb nyomást, ha valóban kisebb tételekkel, több hónapra elhúzva történnek.

Az Investor.hu hasábjain is többször írtunk már arról, hogy az úgynevezett bennfentes eladások és vételek sokszor fontos jelzésekkel szolgálhatnak a befektetők számára, de ezúttal valószínűleg kár lenne túl negatívan értékelni a Schmidt eladásairól szóló hírt. Bennfentes alatt természetesen nem a nem nyilvános információkkal való visszaélést kell érteni, hanem egy vállalat irányításához, belügyeihez közel álló személyek, praktikusan a vezetők és hozzátartozók tranzakcióit.

Mivel Schmidt 2001 és 2011 között a Google vezérigazgatója volt, az elmúlt közel két évben pedig az igazgatótanács elnökeként vesz részt a Google munkájában, egész közelről ismerheti a cég életét. Az eladás ezzel együtt sem feltétlenül jelent rosszat, nem valószínű, hogy a Forbes szerint a 138. leggazdagabb amerikai a Google gyengülő kilátásai miatt váltaná pénzre részesedését. Sokkal valószínűbb, hogy a napi ügyekből kivonuló menedzser a történelmi csúcson mozgó árfolyamot kiváló lehetőségnek látja, hogy diverzifikálja vagyonát, és csökkentse a Google részarányát benne.

A Google pénteken soha nem látott magasságban, 785,3 dolláron zárt, az elmúlt negyedéves jelentése alapján pedig kiváló egészségnek örvend, szépen fut a cég szekere.