Vágólapra másolva!
Európa egyik legidősebb élvonalbeli edzője a 73 éves Garami József, ötéves kora óta a pályák mellett éli életét, a metszőolló amúgy sem állna jól a kezében.

"Aki ötévesen kiment a pályára, hetven fölött sem tud leszokni róla" - mondta Garami József a Bors című lapnak a Békéscsaba ellen 2-0-ra megnyert felkészülési meccsen. "A futball olyan, mint a drog. S különben sem állna jól a kezemben a metszőolló vagy a gereblye, így maradok a kispadon: azon ülve télen sem érzem a hideget."

Az MTK edzője 50-55 évvel fiatalabb játékosokat irányít, de a kornak nem tulajdonít túlzott jelentőséget.

"A kor nem érdem, csak állapot. Nem foglalkozom ilyesmivel, sokkal inkább azzal, hogy a felkészülés során a lehető legtöbb játékosnak alkalmat adjak a bizonyításra. Nem nagyon szeretem ezt a bezzeg a fiatalok így meg úgy szöveget, ők is szeretik ezt az életet, talán egy kicsivel többet panaszkodnak a kelleténél. De előbb-utóbb ők is leszoknak róla."

Az MTK jövő héten törökországi edzőtáborba vonul, természetesen Garami mesterrel, aki gondolni is képtelen a nyugdíjra.