Vágólapra másolva!
Megkapja olimpiai bronzérmét Jun Vu Park, aki a dél-koreai labdarúgó-válogatott tagjaként botrányt okozott a tavalyi, londoni játékokon. A játékos politikai felhangú transzparenst mutatott fel, emiatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem engedte, hogy a játékos ott legyen az éremosztáskor.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fegyelmi testülete azok után döntött így, hogy meghallgatta és figyelmeztetésben részesített a 23 éves játékost.

Jun Vu Park a Japán ellen 2-0-ra megnyert augusztus 10-i bronzmeccs után "Dokdo a mienk!" feliratú transzparenst mutatott fel. Az Olimpiai Charta szigorúan tiltja a politikai manifesztumokat az ötkarikás játékokon, ezért a NOB arra kérte a dél-koreaiakat, hogy Park ne legyen jelen a finálét követő éremosztáskor.

Az ügy előzménye az volt, hogy Ri Mjong Bak dél-koreai elnök aznap látogatást tett a Koreai Köztársaság által ellenőrzött, de Japán által is magáénak követelt japán-tengeri szigeteken, diplomáciai botrányt okozva Szöul és Tokió között. A látogatás elleni tiltakozásul a japán külügyminisztérium ideiglenesen hazarendelte szöuli nagykövetét, s behívatta a Koreai Köztársaság tokiói diplomáciai képviselőjét.

Ez volt az első alkalom, hogy egy dél-koreai államfő meglátogatta a Koreai Köztársaságban Dokdo, Japánban Takesima néven ismert szigeteket. A lépésre napokkal az előtt került sor, hogy a Koreai Köztársaság megünnepelte a japán gyarmati uralom alóli felszabadulás évfordulóját, s mindössze néhány órával azt megelőzően, hogy a két ország válogatottja lejátszotta volna a bronzmeccset a londoni olimpián.