Egyiket sem fejezték le - Mi lett a Hegylakó szereplőivel?

hegylakó, highlander tv
Vágólapra másolva!
15 évvel ezelőtt ért véget a Hegylakó mozifilm sikere után indított tévésorozat, amely már nem Connor, hanem a szintén halhatatlan Duncan MacLeod kalandjairól szólt. Adrian Paul, barátai, ellenségei, rokonai és üzletfelei megvívtak egymással a jelenben, több nagyvárosban, a középkorban, a skót felföldön, a napóleoni háborúkban, mindvégig vigyázva arra, hogy fejük a nyakukon maradjon - mert a halhatatlanokat csak lefejezéssel lehet végleg likvidálni, mint az köztudomású. Mi lett a szereplőkkel a sikersorozat vége után?
Vágólapra másolva!

Forrás: TF1

Adrian Paul abszolút főszereplőként 119 epizódban játszott, majd a felejthető Hegylakó 4-ben és 5-ben is kapott szerepet, szintén Duncanként. Feltűnt az Elveszett ereklyék fosztogatói-ban, hosszabban a Zsaru az űrből-ben - utóbbiban producerkedett is. A kétezres években a sokat jótékonykodó és szellemes színész többször megfordult Magyarországon, zsűrizett egy szépségversenyen még 2007-ben, egy évvel később pedig egy Nine Miles Down című horrorfilmet vettek fel nálunk (és Tunéziában). A hazai bulvárlapok szerint Adrian Paul még lakást itt vett Pesten, sőt, 2012-ben az volt a hír, hogy magyarul is tanul a kétéves kislánya, Angelissa, akinek édesanyja, Alessandra Tonelli félig magyar származású. "A Miss Hungary szépségversenyen bíráskodtam, ahol előadott az egyik szünetben egy kis műsorszámot. A különleges arcvonásairól nekem úgy tűnt, hogy a Fülöp-szigetekről származhat, ezért amint tehettem, odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy filippínó-e. Szóba elegyedtünk, és azóta együtt vagyunk" - nyilatkozta korábban a kapcsolatról.

Forrás: TF1

Stan Kirsch (a képen balról) négyévesen már reklámban szerepelt, levest népszerűsítettek vele, majd a Hegylakó 103 epizódban alakította Richie-t, azaz Richard Ryant, Duncan MacLeod cimboráját. Utána kisebb munkái voltak sorozatokban (JAG - Becsületbeli ügyek, Szerelemhajó), robotot szinkronizált rajzfilmben, de közben castingokat is vezetett, továbbá színésziskolát nyitott Los Angelesben. A stúdió azzal hirdeti magát, hogy már több száz tévés és mozis szerephez juttatott fiatal tehetségeket.

Forrás: TF1

Jim Byrnes szerepe szerint Joe Dawson volt a sorozatban, a bicegő, gitáros pasas, akinek bárjába gyakran betért a főhős. Byrnes 13 évesen már bluesgitáron játszott, később papnak is tanult, fiatalon tehetséges színésznek tartották. Mindkét lábát elveszette egy baleset során, még 1972-ben: egy lerobbant teherautót segített betolni, mikor elütötte egy kocsi. Ehhez képest rengeteg munkája volt, főleg sci-fikben, thrillerekben alkalmazták, olyan sorozatok vannak a listáján, mint az Androméda vagy a Génrejtek. A kétezres években is szorgosan adta ki lemezeit, két-három évente egyet, tehát a szinkron és a színészet mellett a zene is fontos maradt neki.

Forrás: afp

Alexandra Vandernoot egy rendező párja, két gyerekük van. A sorozat után játszott az Azúrkék óceán-ban, a Szenvedélyek vihara című szériában és számos, itthon jobbára ismeretlen francia vagy belga produkcióban (a színésznő brüsszeli születésű). 2012-ben a Profilozók egy részében tűnt fel. A Hegylakó-ban előbb Tessa Noel karakterét vitte, majd amikor kinyírták, akkor visszatért Lisa Halleként.

Forrás: TVF1

Lisa Howard Duncan nője volt egy időben, Dr. Anne Lindsey néven. A színésznő később játszott a Szeleburdi Susan című szériában, A bolygó neve Föld-ben, de felbukkant a Kés/Alatt-ban, tavaly pedig a Hidegsebész-ben. Férje producer (Édes drága titkaink, Dexter, A mentalista, Bűbájos boszorkák, A küszöb), két gyereke van és egy temetkezési vállalatot is vezet.

Forrás: TVF1

Elizabeth Gracen volt még emlékezetes Amanda szerepében, karakterét vitte tovább a Hegylakó - A holló sorozatban is, majd 2002 környékén eltűnt a tévéből. Neki inkább a széria előtti élete volt érdekes, Miss Amerikának választották 1982-ben (akkor még Ward vezetéknéven), szexuális viszonya volt Bill Clintonnal, amikor még kormányzó volt, háromszor ment férjhez.