Vágólapra másolva!
Jól sikerült a Diósgyőr leukémiával küzdő kapusának, Rakaczki Bencének a csontvelő-átültetése, így jó esélye van a teljes felépülésre.

A Diósgyőr 19 éves kapusának tavaly júniusban kezdődött a betegsége, azóta folyamatosan kezelték, kemoterápián is átesett, és összefogott érte a magyar futballtársadalom. Csapattársa, Francisco Gallardo közbenjárására spanyol sztárcsapatok is igyekeztek segíteni a gyógyulását.

Rakaczkinak az Egyesült Államokban találtak donort, és január 29-én új csontvelőt kapott, most pedig úgy tűnik, a transzplantáció sikeres volt. "Bence vérét Debrecenben megvizsgálták, és nincsen benne kóros elváltozás. A fiam kezelőorvosa is megerősítette, hogy a sejtek megtapadtak, és szaporodásnak indultak. Nagyon örülünk annak, hogy a csontvelő-átültetés után ilyen jó híreket kaptunk. Bence egyelőre még steril szobában van, de az ajtót már egyre többször kinyitják, s hamarosan ki is jöhet egy félsteril helyiségbe" - mondta el a jó hírt a kapus édesapja, Rakaczki János a Blikknek.

A Diósgyőr minden módon próbál segíteni kapusának, a közeljövőben például egy Arsenal-, egy Manchester City- és egy Milan-mezt árvereznek majd el, a bevételt pedig Rakaczki Bence kapja meg.