Vágólapra másolva!
Bár a házassági vagyonjogi szerződés egyáltalán nem jelenti a bizalom hiányát, és a tapasztalatok szerint nagyon sok vitát, pereskedést meg lehet vele spórolni, még mindig sokan idegenkednek az ilyen jellegű megállapodások aláírásától - mondta el az [origo]-nak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértője. Dr. Reviczky Renáta szerint ugyanakkor racionális érvek alapján jól körülhatárolható, hogy kiknek is érdemes megkötni ezt a vagyonjogi szerződést.
Vágólapra másolva!

Sok vita, pereskedés megelőzhető a házassági vagyonjogi szerződéssel, és kifejezetten vannak olyanok, akik számára igencsak ajánlott a kontraktus aláírása. Ilyenek lehetnek például azok, akik már legalább egyszer elváltak és újraházasodnak, vagy, amikor a házasulók, házastársak között jelentős a vagyoni különbség.

Azoknak is igen érdemes megfontolniuk, akiknek több partnertől származó gyermekeik vannak, vagy akik társasági részesedéssel rendelkeznek, és az élettársak között is igen indokolt lehet a vagyonjogi viszonyok egyértelmű jogi rendezése.

Tévedés azt hinni, hogy mindez a bizalomhiányt jelentené, sokkal inkább a felelősségteljes gondolkodást - mutatott rá a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértője.

Osztatlan közös tulajdon

A családjogi törvény alapvető szabálya, hogy a házastársak között életközösségük idejére házassági vagyonközösség keletkezik. Vagyis, bármelyikük szerezte is a vagyontárgyat az életközösség alatt, a házastársak osztatlan közös tulajdonába kerül, akkor is, ha az házat, autót, bankbetétet esetleg csak egyikük nevén tartják nyilván. A házastárs ekkor nyilvántartáson kívüli tulajdonos, amennyiben a szerzés házastársi közös vagyonból származott.

Természetesen, a magyar jog ismeri a különvagyon jogintézményét is, ennek körét egyrészt a törvény határozza meg (például a házasságkötéskor már megvolt vagyontárgy, vagy az örökléssel, ajándékozással szerzett vagyontárgy, a személyes használatú szokásos mértékű vagyontárgy és a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy).

Ám a házassági életközösség fennállása alatt visszterhesen, ellenérték fejében szerzett vagyonra mégis az egyértelmű főszabály, hogy osztatlan közös tulajdonnak minősül - húzta alá dr. Reviczky Renáta.

Lehetőség a rendezésre

A magyar jog lehetőséget biztosít arra, hogy a felek akár a házasságkötés előtt vagy alatt is szerződéssel rögzítsék a közös- illetve a különvagyonba tartozó tárgyaik körét, vagy akár kizárják a vagyonközösség létrejöttét, és "külön kasszán" legyenek. Az ilyen szerződések kizárólag közokiratban, vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban érvényesek - húzta alá dr. Reviczky Renáta.

Sőt, a felek az életközösség megszakadása után is rendelkezhetnek vagyonjogi szerződéssel a házastársi közös vagyon megosztásáról, ekkor már nincs alakszerűséghez kötve a szerződés, ugyanakkor egy meglévő közokirat mindig is felgyorsítja az eljárások megnyugtató, mielőbbi rendezését.

Sőt, kifejezetten idő-, pénz- és költségkímélő megoldás, ha valaki a házassági vagyonjogi szerződést előrelátó módon végintézkedéssel kombinálja.

Az élettársak és a vagyonjogi szerződés

Mivel Magyarországon többszázezren élnek élettársi kapcsolatban, ezért nagyon fontos az ő helyzetüket is megvizsgálni - húzta alá dr. Reviczky Renáta. Az élettársakat a jelenleg még hatályos "régi" Polgári törvénykönyv egymással közös háztartásban, érzelmi-gazdasági közösségben élő két, akár azonos nemű, személyként definiálja, akiknek nem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi vagy élettársi kapcsolata.

A polgári kódex szerint ők a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont (ide tartozik a háztartásban végzett munka is), amelyet gyakran nagyon nehéz utólag bizonyítani. A jelenleg hatályos szabályok szerint élettársak ráadásul nem is örökölnek egymás után.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértője hangsúlyozta: mindezek okán az élettársi kapcsolatban élőknek a saját életviszonyaik védelme érdekében még fokozottabb érdeke fűződik a vagyonjogi viszonyaik szerződéssel történő szabályozásához és az egymásra történő végrendelkezéshez.