Vágólapra másolva!
Pablo Osvaldo kivette Francesco Totti kezéből a labdát, Diego pedig nem törődött Patrick Helmes mutogatásával, így a kijelölt tizenegyes lövő játékos tehetetlenül nézhette csapattársa flegmázását. Didier Drogba belátta, hogy nem minden a gólszerzés, Xabi Alonso pedig képes volt lyukat beszélni Cristiano Ronaldo hasába. Elkunyerált és elvett tizenegyesek.

Ritkán fordul elő, hogy egy 5-0-ra megnyert kupadöntőt követően a győztes csapat két gólt szerző játékosa nem maradéktalanul boldog.

A Swansea jobbszélsője, Nathan Dyer azért nem tudott felhőtlenül örülni, mert szeretett volna mesterhármast elérni, de egy megítélt büntetőnél Jonathan de Guzman nem engedett, és egy rövid vitát követően ő lőtte csapata negyedik gólját.

Forrás: AFP/Adrian Dennis

A lefújást követően a Swansea edzője, Michael Laudrup magára vállalta a felelősséget a szokatlan jelenet miatt. Elmondta, hogy a csapatnak nem volt előre kijelölt tizenegyes-rúgója, már csak azért sem, mert eddig egyetlen büntetőt sem végezhetett el ebben a szezonban. Dyer tehát nem hajtott végre taktikai fegyelmezetlenséget, és érthető, hogy 3-0-s vezetésnél szerette volna még emlékezetesebbé tenni a mérkőzést a maga számára.

Aki kivette Totti kezéből a labdát

Az már sokkal kellemetlenebb, ha valaki a kijelölt ítéletvégrehajtótól veszi el a labdát, és még ki is hagyja a büntetőt.

Az AS Roma olasz válogatott támadója, Pablo Osvaldo éppen ezt tette a hónap elején a Sampdoria ellen. A rómaiak az ellenfél 1-0-s vezetésénél jutottak tizenegyeshez, márpedig ez évek óta Francesco Totti reszortja. Osvaldo azonban némi vitatkozást követően meggyőzte a csapatkapitányt, hogy neki kell elvégeznie a tizenegyest, majd rendkívül flegmán rúgta el a labdát, a Samp kapusa pedig védett.

http://www.youtube.com/embed/6VJ_H7bQfFI


Ez volt az első mérkőzést azt követően, hogy a klub menesztette Zdenek Zemant, és az új edző, Aurelio Andreazzoli gyorsan megtapasztalhatta, hogy a csapaton belül súlyosak a problémák. "Nem tudom, miért Osvaldo rúgta a tizenegyest, hiszen Totti van kijelölve" - mondta a szakember. Osvaldo egyébként a klub hivatalos honlapján kért elnézést a történtek miatt.

Az edzőbuktató fegyelmezetlenség

A fenti eset közvetlenül egy edzőcsere után történt, 2011 februárjában viszont egy hasonló módon kihagyott büntető közvetve a tréner menesztéséhez vezetett. A Wolfsburg a középmezőny második felében szerénykedett a Bundesligában, és a Hannover ellen 1-0-s vesztésre állt, amikor tizenegyeshez jutott.

A nem sokkal korábban leigazolt csatár, Patrick Helmes meg is fogta a labdát, hogy értékesítse a büntetőt, azonban a brazil középpályás, Diego kivette a kezéből, és Helmes hiába mutogatta neki, hogy ez az ő feladata lenne.

Diego aztán a felső kapufát találta telibe, a Wolfsburg kikapott, Steve McClaren pedig 100 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki a brazilra, ráadásul a tartalékok közé száműzte. De Diego nem sokáig maradt ott, hiszen pár nappal később McClarent menesztették, a brazil pedig azóta is a wolfsburgiak focistája.

http://www.youtube.com/embed/-YvB8wUdhug


Drogba végül belátta

A csapat szempontjából valamivel szerencsésebb szituáció, ha magabiztos vezetésnél szeretné valaki elvenni a tizenegyes elvégzésének jogát az arra kijelölttől. A 2009-2010-es idény utolsó fordulójában a Chelsea elefántcsontparti támadója, Didier Drogba harcban állt a gólkirályi címért, miközben a csapatnak győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy begyűjtse az aranyérmet.

A csapat 1-0-ra vezetett, amikor az első félidőben tizenegyeshez jutott, de az erre a feladatra kijelölt Frank Lampard nem engedte át a labdát Drogbának, inkább maga lőtte be a büntetőt. A történet viszont happy enddel végződött, mert a második félidőben, amikor a csapat már 5-0-ra vezetett, a Chelsea megint büntetőt kapott, és ekkor Lampard már odaengedte Drogbát, aki nem is hibázott, a meccset pedig mesterhármassal, angol gólkirályként zárta.

"Csalódott voltam, mert mindenképpen gólt akartam szerezni, de aztán rájöttem, hogy Franknek igaza volt. Ráadásul olyan jól játszottunk, hogy tudtam, lesz még esélyem arra, hogy betaláljak" - magyarázta a lefújást követően a csatár.

Xabi Alonso meggyőzte Cristiano Ronaldót

Azt gondolnánk, hogy ha valakit, akkor Cristiano Ronaldót biztosan nem lehet rábeszélni arra, hogy átengedjen egy tizenegyest, azonban Xabi Alonsónak ez is sikerült. A középpályás 2009 nyarán igazolt a madridiakhoz, de sokáig sehogyan sem sikerült megszereznie első gólját.

A 23. fordulóban a Villarreal ellen aztán a 87. percben, 5-2-es vezetésnél a Real tizenegyeshez jutott, és Ronaldo már ment is, hogy elvégezze (az első félidőben Kaká értékesített egy büntetőt, de a brazilt ekkor már lecserélték), de Alonso kérlelni kezdte: "Cris, add ide. Még nem lőttem gólt a szezonban. Hadd lőjek egyet".

A portugál persze nem ment bele könnyen a dologba: "Ígérem, a következő a tiéd lesz", mondta, de Xabi Alonso hajthatatlan volt. "Nem, ezt add nekem, add ide a labdát", folytatta, és neki lett igaza, mert nem hibázott.

http://www.youtube.com/embed/J96gqTo_4L4


www.globalsoccerapp.com