Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat kis mértékben meghaladó bevételről, illetve azzal egybevágó profitról számolt be 2012-es jelentésében a francia telekommunikációs- és médiacég, a Vivendi. Az elemzők nagy meglepetésére azonban még mindig nem állt elő legfrissebb stratégiájával a vállalat. Egyelőre annyit tudni, hogy a média tevékenység kerülhet a középpontba, ami egyes telekom operációk eladásával járhat.
Vágólapra másolva!

Hozta a számokat

0,6 százalékos árbevétel növekedésről számolt be a francia Vivendi médiacég 2012-ben az előző évhez képest. A 29 milliárd eurós értékesítéssel pedig a 28,5 milliárd eurós elemzői konszenzust is sikerült felülmúlni.

Az éves egy részvényre jutó eredmény 2 euró volt, ami egybevág az elemzői várakozásokkal. Eközben a menedzsment 1 eurós osztalékfizetést javasol a 2012-es év után, ami megegyezik a Bloomberg elemzői konszenzusával.

Forrás: [origo]

Még nincs meg a végleges nagytakarítási terv

A Vivendi menedzsmentje egyelőre még a vállalat lehetséges átalakítását vizsgálja. A UBS és a Deutsche Bank elemzői viszont arra számítottak, hogy a cég már a jelentés közzététele előtt előáll új stratégiájával, amiben lefekteti, hogy mely eszközöktől kíván megválni.

Jean-Rene Fourtou elnök elmondása szerint a jövőben a média, illetve tartalomgyártási tevékenységre szeretnék a hangsúlyt fektetni - írja a Bloomberg. A tranzakciókhoz közel álló források szerint a Vivendi ennek érdekében a marokkói és a brazil telekommunikációs egységére is vevőt keres. A Maroc Telecom 53 százalékos részesedését a Közel-Kelet második legnagyobb telekomcége, az Emirates Telecommunications Corp. érdeklődik, míg a brazil GVT-t a DirecTV venné meg.

A francia SFR telekommunikációs operációval kapcsolatban már az elmúlt hónapban kijelentették, hogy nem eladó és nem is tervezik összeolvasztani egyetlen versenytársával szemben sem. A helyi piacon a France Telecommal, Bouygues Telecommal és az Iliaddal folytat nagy versenyt a Vivendi francia egysége.

Forrás: [origo]

A harmadik negyedévben 30 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett Franciaországban a mobil előfizetők száma alapján, amivel a második legnagyobb szereplőnek számított.

Tegnaphoz képest 3 százalékos mínusszal nyitott a Vivendi részvénye a francia parketten, ugyanakkor napon belül már növekedést mutat az árfolyam.

A Vivendi árfolyama (Párizs)

Forrás: [origo]