MOL: nem kell eladnia az államnak a horvát leányból

Vágólapra másolva!
Az elemzői konszenzushoz képest és a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva is gyenge negyedévet zárt a MOL. A társaság a beszámoló után megtartotta a szokásos elemzői telefonos konferenciáját, melyen a cég vezérigazgatója, Molnár József kiemelte: nem számítanak az INA gázüzletágának javulására, sőt a petrolkémiai árrések is rosszabbak lehetnek rövid távon. A MOL INA nélküli finomítói eredménye azonban javulást mutat, ami optimizmusra adhat okot. A részvény ettől függetlenül egész nap nyomás alatt volt, végül 1,6 százalékos mínuszban zárt, a forgalom pedig átlag fölötti volt.
Vágólapra másolva!

Ma piacnyitás előtt számolt be előző negyedéves teljesítményéről a MOL. Az olajipari cég elkeserítő eredményt tett közzé, a vállalat egyszeri tételektől tisztított és újrabeszerzési árakkal becsült üzemi eredménye (az olajvállalatok esetében a legfontosabb) 58,4 milliárd forintra esett vissza az előző év azonos időszakában elért 65,5 milliárd forintról. A társaság a gyorsjelentést követően megtartotta a szokásos elemzői telefon konferenciáját is.

2012-ben komoly veszteséget okozott a MOL számára az INA gázüzletágának hatalmas, 38,4 milliárd forintos vesztesége, melynek egy része, 11 milliárd forint a negyedik negyedévre nehezedett. A MOL annak ellenére, hogy Horvátországban javulhat a piaci környezet a gázszektor liberalizációja miatt, nem számít markáns teljesítmény változásra. Ez továbbra is negatív tételként sújthat le a MOL eredményességére.

Forrás: [origo]

A MOL finomítóinak a teljesítménye optimizmusra adhat okot a negyedévben felmutatott eredmények alapján, hiszen az INA egységei nélkül az olajcég 4,5 dolláros hordónkénti effektív finomítói árrést ért el. A régiós szektortársakhoz viszonyítva is kiugrónak számít a mutatvány.

A negyedik negyedévben ugyan javultak a petrolkémiai szegmensben az árrések, de a társaság 2013-ban az ideihez hasonló, 30,1 milliárd szintű üzemi veszteséggel kalkulál. A KBC Securities elemzője ugyanakkor abban bízott, hogy felére esik a mínusz.

A vállalat cáfolta azon értesüléseket, mely szerint a horvát állam INA-ban lévő pakkját a horvátok EU-s csatlakozása után mindenképpen csökkentenie kell. A MOL szerint nem kötelezik erre Horvátországot a jogszabályok. Emiatt pedig nem valószínű, hogy rövid távon változna az INA tulajdonosi szerkezete.

A MOL megerősítette, hogy a 2012-es éves teljesítmény lehetőséget ad az osztalék kifizetésére, de nem közölték a kifizetés nagyságát. A KBC Securities intézményi fundamentális elemzője úgy véli, az általa várt 668 forintos osztalék túlzó lehet, mivel ebben az esetben a tisztított nettó profit 32 százalékát juttatná vissza a MOL a befektetőinek. Tavaly a társaság a nettó eredményének nagyjából 20 százalékát fizette ki osztalék formájában. Pontosabb számokat a vállalat minden bizonnyal március vége, április eleje felé tehet közzé ezzel kapcsolatban.

A MOL számára Irak kurdisztáni régiója az egyik legfontosabb térség, 2013-ban 222 millió dolláros beruházást terveznek. A második helyre Horvátország csúszott 212 millió dollárral, míg Magyarországon 200 millió dollárt szánnak befektetésekre.

Forrás: [origo]

A MOL negyedéves jelentés utáni konferencián választ adott az effektív adó megugrására. A vállalat halasztott adóinak átértékelése miatt ugrott 96 százalékra a mutató a sokak által várt 22 százalékkal szemben. A MOL-nak Magyarországon szembesülnie kell a jövőben a Robin Hood adóval is, ráadásul Szlovákiában a vállalati nyereségadót 23 százalékra növelték 19 százalékról.

Gyatrán szerepelt ma a MOL, mely ugyan a napi minimumról sikeresen felállt a kereskedés vége felé közeledve, de összességében 1,6 százalékot veszített ma az értékéből. Az esés mellé ráadásul átlag feletti, 2,7 milliárd forintos forgalom is párosult.

MOL napi grafikon

Forrás: [origo]