Vágólapra másolva!
Kékesi Mártonnak sikerült megvédenie a tavalyi korosztályos alpesi sí világbajnokságon megszerzett első helyét az ifjúsági I-es korcsoportban.

Miért ne nyerhetne olimpiát egy magyar síző?

Kékesi Márton 84-es rajtszámmal indult, előtte jó néhányan nem tudtak megküzdeni a pálya nehézségeivel, és kiestek. Az első futam után a magyar tehetség hátránya csak négy tizedmásodperc volt nagy ellenfele, a marokkói Adam Lamhamedi mögött, ami behozhatónak tűnt, mivel Kékesi általában erősebb a második futamban.

A második pálya éppen olyan kanyargós és nehéz volt, mint az első, de erre számított már versenyzőnk. Pont előtte indult Lamhamedi, aki a hatodik kapunál kiesett. Kékesi volt a következő induló, és ugyan nem volt hibátlan a menete, de teljesítette a taktikát, és ezzel megnyerte az aranyérmet.

Ez már a harmadik érme volt a vébén, mert előtte szuper-óriásműlesiklásban egy bronzot, óriás-műlesiklásban pedig egy ezüstöt szerzett.